kele
perec1
garas1
65. évfolyam
19. szám
Megjelenés:
2021. 05. 13.
kiscim1921
 

Lehetett volna olcsóbb a hulladékkezelés?

cerop47201A Számvevőszék ellenőrizte a puconci CEROP Regionális Hulladékkezelő Központ 2015 és 2018 közötti ügyvitelét, valamint az alapító 27 muravidéki község feladat-teljesítését. Mindkét esetben szabálytalanságokat állapítottak meg, melyek elhárítására 2021. február 15-ig áll rendelkezésre. Ellenkező esetben az Országgyűlés elé kerül az ügy.

A CEROP közvállalatként működik, ügyvitelét a gazdasági közszolgáltatás szabályai határozzák meg. A kft. Ügyviteli és működési feltételeit, valamint az alapdokumentumokban meghatározott célok követését illetően felelősség terheli az alapító községeket is. A szabályok megkövetelik a működés átláthatóságát, főleg a közgazdasági szolgáltatások elszámolását illetően (a kommunális hulladékkezelés ára) és a külön szolgáltatásokból eredő bevételek céleszközkénti felhasználását.

A Számvevőszék az ellenőrzött, 2015 és 2018 közötti időszakra vonatkozóan mind a CEROP, mind az alapító községek esetében negatív véleményt fogalmazott meg. A községek esetében feladatteljesítési hiányosságokat állapított meg az árak meghatározásánál, az amortizációs eszközök, a közinfrastruktúra bérlésének alacsony elszámolási áránál, a kintlevőségek nem időbeni behajtásánál.

Az ellenőrzési jelentésből kitűnik, hogy a CEROP szolgáltatásai árainak kialakításánál nem vette figyelembe 899 ezer eurós bevételét a külön szolgáltatásokért, ehelyett az összeget beruházásokra, a muraszombati Mensana generációs központra és az Ograček Kft. leányvállalat létrehozására fordította. Mindezt a községek engedélyezték, bár a két ingatlan nincs az alapítók tulajdonában. A beruházásokat olyan nyereségből finanszírozták, ami az árak csökkenését is eredményezhette volna. Az elemzések szerint a Mensana központ gazdaságilag életképtelen, ezért a Számvevőszék az eladását javasolja.

Mulasztottak a községek akkor is, amikor Cipot Franc igazgató 220 ezer eurós hitelüzletet kötött a cég közgyűlésének beleegyezése nélkül. A Számvevőszék a CEROP-nak 90 napos határidőt adott a helyzet rendezésére, a történtekkel kapcsolatban viszont megteszik a szükséges hivatalos lépéseket.

cerop47202A Számvevőszék jelentése kapcsán nem lehet fellebbezni, de Cipot Franc, a CEROP igazgatója sajtóközleményben ismertette a meglátását az ügyben. Szerinte fontos, hogy a jelentésben nincs utalás a hulladékkezelő központ megkárosítására a vállalat vezetői részéről. Kitért arra, hogy érveiket az ellenőrzésnél nem vették figyelembe (a Jogi Egyetem Közigazgatási Intézetéét sem), és hogy a kft.-t szélesebb körben is vizsgálhatták volna. Kiemelte, hogy az elmúlt 10 év alatt 80 százalékkal csökkent a lerakott hulladék mennyisége és ezzel az ökológiai lábnyom, növelték a hulladékfeldolgozás arányát, nem szerződött feladatként pedig csomagolási hulladékot szortíroznak és biohulladékot kezelnek, az árakat pedig az amortizáció és a bérleti díjak figyelembevételével alakítják ki. Továbbá 15 éve már szennyvíziszap-feldolgozási engedéllyel rendelkeznek, növelték a cég értékét és a dolgozók számát, foglalkoznak a hulladékégetés kérdésével, külön szanálási alap nélkül bezárták a hosszúfalui depót és saját kutatócsoportot működtetnek. A vállalat 90 napon belül elkészíti a válaszjelentést, melynek egyes részei már készülnek, köztük a Mensana generációs központ eladásának lehetőségét mérlegelő felmérés is.

 

 

MCSi Design