kele
perec1
garas1
65. évfolyam
30. szám
Megjelenés:
2021. 07. 29.
kiscim3021
 

Továbbra is Zver Ilona a lendvai RTV-stúdió élén

rtv progbiz2521A Magyar Nemzeti Közösség Rádió- és Tévéműsorai Programbizottsága egyhangúlag támogatta az MMR és a TV-stúdió vezetői munkahelyére – az intézeten belüli pályázaton – beérkezett egyetlen jelölt vízióját és munkatervét, Zver Ilona eddigi vezérigazgatóhelyettes újbóli kinevezését.

Zver Ilona a pályázatra benyújtott 2021–2024-es fejlesztési vízióban és munkatervben kiemelte: külön figyelmet fordít a két média hallgatóira/nézőire, a tartalmakra és a műsorok alkotóira, a média területén jelentkező új trendek követésére, az újságírói és technikai állomány utánpótlására, a műszaki fejlesztésekre, a finanszírozásra, a lendvai stúdió nagyobb önállóságának megteremtésére.

 

 

– A két szerkesztőség műszakilag korszerű feltételek között dolgozik, a helyiséggondok is megoldódtak. A rádió- és tévéműsorokat 50 fős stáb készíti, fele-fele arányban, és ezt a létszámot tartani kell a programok mennyiségének és minőségének fejlesztése érdekében – nyilatkozta Zver Ilona. – Aggódom azonban a Szlovén RTV pénzügyi gondjai miatt, hiszen ez a mi stúdiónkra is rávetülhet. Újra hangsúlyoztam, szeretném, ha a lendvai stúdió valamilyen módon pozitív diszkriminációban részesülne. A múltban történtek kezdeményezések a kormány nagyobb mértékű társfinanszírozására a nemzetiségi műsorokat illetően, nem sok sikerrel. A tárgyalásokkal azonban újra próbálkozunk – emelte ki Zver Ilona. Az ülésen online kapcsolaton keresztül részt vett Andrej Grah Whatmough, az RTV vezérigazgatója is, aki kifejtette: támogatja a nemzetiségi tévéműsoroknak a Szlovén TV 1. csatornáján való sugárzását, az önálló státuszra törekvést, konkrét ígéretet azonban a nyugdíjba vonulók (hamarosan öt újságíró távozik) pótlására nem tudott adni.  

Az MMR és a Hidak 2022-es program- és gyártási tervének kiindulópontjait Végi József és Magyar Lovrič Mirjana felelős szerkesztők ismertették. Az utánpótlás biztosítása szempontjából észszerűnek tartják a médiatábor megszervezését is, valamint az ifjúság bevonását a Kanapé című műsorba.

A szintén online formában jelenlévő Todorovski Ilinka, a nézők/hallgatók jogainak állami biztosa ismét kezdeményezte a nemzeti tartalmak bekapcsolását a Szlovén RTV egyéb adásaiba, magyarul, szlovén feliratokkal.

 

 

MCSi Design