kele
perec1
garas1
65. évfolyam
30. szám
Megjelenés:
2021. 07. 29.
kiscim3021
 

Reménykeltő közös tervek

vas alair2621A Vas Megyei Önkormányzati Közgyűlés elnöke, Majthényi László, valamint a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, Horváth Ferenc a Domonosfai Portán ünnepélyesen aláírta a Vas megye és Muravidék közti 2021. évi kulturális együttműködési megállapodást.

Az évenként megkötött megállapodás a Vas megyéből Muravidékre – főként a Dombvidékre – járó szakemberek költségeinek megtérítésérs és kulturális programok támogatására vonatkozik. Majthényi László a június 23-i aláírás alkalmával kiemelte, hogy a két térség – a Muravidék és Vas megye – közötti kapcsolat már több mint harmincéve tart, és ezt az „önként vállalt feladatot” a jövőben is folytatni kívánják. A közgyűlés elnöke az őszre tervezett Muravidék–Rábavidék közös fejlesztési alap létrehozására utalva reményét fejezte ki, hogy a szlovén–magyar kapcsolatok terén a muravidéki magyarok és a rábavidéki szlovénok bevonásával új pályázati lehetőségek kerülhetnek kidolgozásra és megvalósításra.

 

 

Horváth Ferenc, a muravidéki csúcsszervezet elnöke megköszönte Vas megye támogatását és reményét fejezte ki, hogy az együttműködés a jövőben még a mostaninál is szerteágazóbb lesz, ami javíthat a muravidékiek, a rábavidékiek és az őrségiek életminőségén, valamint boldogulásukat elősegítheti.

Az eseményen jelen volt Máthé László Eduárd lendvai főkonzul, Soós Mihály, a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója, Bacsi Zsuzsanna, az MMÖNK alelnöke, illetve az eseménynek helyet adó Sal községi magyar önkormányzat elnöke, a csúcsszervezet alelnöke, Orban Dusan.

 

 

MCSi Design