kele
perec1
garas1
62. évfolyam
33. szám
Lendva 
2018. 08. 16.
kiscim3318
 

Citera szólt a hollandiai magyar iskolában

holland1618Az Új Muravidék Citeraegyüttes április elején Hollandiában mutatkozott be az Amstelveenben élő magyar közösségnek. Az elszármazott magyarság nem csak egy előadást kapott, de magyar gyökereik újra megerősödtek, a citeramuzsika felélesztette bennük a régi emlékeket és a honvágyat a szülőföld iránt.

A muravidéki fiatalok Amstelveen városában a helyi magyar iskola vendégszeretetét élvezve ismerkedhettek meg a kint élő magyar közösséggel. Nemet Atilla, az együttes csoportvezetője lapunknak elmondta, hogy az utazás szervezése az egyik zenekari tag rokoni kapcsolatának köszönhetően indult el, aki az ottani magyar iskola zenetanára és egyben a magyar nyelvű újság szerkesztője is. Neki küldték el a csoport hanganyagát, melyre válaszként jött is a felkérés a szereplésre. – A vendégszereplés maradandó élmény volt mindannyiunk számára, nagyon barátságos fogadtatásban volt részünk. A hollandiai magyar iskola tanulóinak, tanárainak, a volt tanítványoknak, hollandoknak és Hollandiában élő magyaroknak játszottunk. Az előadásunk három részből állt, az elsőben tradicionális népdalokat játszottunk, a következőben Solarič Dávid és Doris magyar néptánccal egészítette ki a zenénket. A harmadik részben pedig modern feldolgozásokat játszottunk. Az énekszólamot Kološa Tanja és Šantak Borut erősítette. Így állt össze a bemutatkozásunk, ami valóban elnyerte a közönség tetszését. Voltak gyerekek, akik akkor láttak először citerát, s a tetszésüket nagy tapssal fejezték ki, illetve meghatódottságot is tapasztaltunk a közönségtől, ami megtisztelő volt számunkra – mondta Atilla, akitől azt is megtudtuk, hogy együttesük volt az első citerazenekar és egyben az első olyan csoport, akik a történelmi Magyarország elcsatolt területéről vitték a magyar kultúrát az elszármazott holland közösségnek.
A csoportvezető nem felejtett el köszönetet mondani az utazást támogatóknak, így a muravidéki magyar önkormányzatnak, a magyar nemzeti önkormányzati közösségeknek, valamint a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézetnek. Az MNMI munkatársa, Bacsi Zsuzsanna szintén elkísérte a csoportot az útra, aki az utazás kapcsán elmondta, hogy a művelődési intézet számára fontos minden olyan meghívás és fellépés, amely a muravidéki magyarság jó hírét, kultúrájának sokszínűségét hirdeti.
MCSi Design