kele
perec1
garas1
62. évfolyam
42. szám
Lendva 
2018. 10. 18.
kiscim4218
 

Kiállítás a Kárpát-medencei őshonos magyar közösségekről

fuen1718Az MMÖNK és az Alapítvány a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért szervezésében kedden délután a lendvai Bánffy Központban megnyitásra került az Őshonos magyar közösségek a Kárpát-medencében című tablókiállítás.

A kiállítást Horváth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának elnöke és Léphaft Áron, a Magyar Országgyűlés Hivatala Külügyi Igazgatóságának munkatársa nyitotta meg. Horváth Ferenc hangsúlyozta, az eredetileg Kolozsváron bemutatott kiállítás a FUEN tavalyi kongresszusára készült, és az egyik tablója Zala György, a Makovecz Imre tervezte lendvai színház, valamint Göncz László idézete által mutatja be a muravidéki magyarságot. Hangsúlyozta, az említett kongresszuson indította útnak a FUEN a Minority SafePack kezdeményezést, amely sikeres lett többek között az elegendő szlovéniai aláírással is, és mérföldkő lehet az uniós kisebbségvédelem terén. Az MMÖNK elnökének szavaihoz csatlakozott Léphaft Áron is, aki egyben röviden bemutatta az Alapítvány a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért szervezetet. Kifejtette, a magyarországi parlamenti pártok által létrehozott szervezet célja, hogy megfelelően tájékoztassa az európai uniós közvéleményt és intézményeket a Kárpát-medencei magyarság helyzetéről, terveiről, céljairól.

Az alapítvány tevékenységével segíti a külhoni magyar közösségek érdekérvényesítését is. Ennek hatékony megvalósítása érdekében a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) 2007. szeptember 14-i döntése értelmében az alapítvány létrehozta a Brüsszelben működő Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseleti Irodáját, rövidítve a HUNINEU Irodát is.

A kiállítás megnyitóját Glavač Žanet gordonkaelőadása tarkította, az alapítvány jóvoltából pedig a muravidéki kétnyelvű oktatási intézmények képviselői könyvcsomagokat is átvehettek.
MCSi Design