kele
perec1
garas1
62. évfolyam
39. szám
Lendva 
2018. 09. 27.
kiscim3918
 

Nem vették figyelembe a kisebbség tiltakozását

rendelet2118A szlovén kormány a napokban az előzetes nemzetiségi tiltakozásokat figyelmen kívül hagyva, és nem utolsó sorban az illetékes törvény előírásaival ellentétben az MMÖNK jóváhagyása nélkül elfogadta a kétnyelvű községek és a községi magyar (és olasz) önkormányzatok finanszírozásáról szóló rendeletet.

A kormány mindenképpen vitatható döntése miatt már napokkal ezelőtt levélben tiltakozott Göncz László nemzetiségi országgyűlési képviselő és az MMÖNK nevében Horváth Ferenc elnök is. A nemzetiségi képviselő levelében kifejtette, az egyoldalú lépés semmiképp sincs összhangban a végrehajtó hatalom eddig tanúsított hozzáállásával, a rendelet ugyanis az MMÖNK jóváhagyása nélkül született meg, és a hónapokon át tartó egyeztetések ellenére nem veszi figyelembe a községek finanszírozásáról szóló törvénymódosításban leírtakat, amelyek hosszan tartó és fáradságos, majdnem egyéves közös munka eredményeként születtek meg. A képviselő hangsúlyozza, ezzel a kormány egyértelműen megsértette az Alkotmány 64. szakaszát, illetve az említett finanszírozási törvényt, a döntés egyértelműen árnyékot vet a kormány, a nemzetiségi parlamenti frakció és a magyar közösség között eddig ápolt korrekt viszonyra.

Hasonlóképpen erélyesen fogalmazott lapunknak Horváth Ferenc, az MMÖNK Tanácsának elnöke, aki kifejtette, a döntés elfogadhatatlan, elsősorban azért, mert véleménye szerint egy kormánynak tiszteletben kell tartania a törvényeket. Kifejtette, a további lépésekről az MMÖNK Tanácsa a soron következő ülésen dönt, ő azt fogja javasolni, hogy az MMÖNK indítson pert a kormány döntése miatt. Nyilatkozatában hozzátette, a kormány egyoldalú döntéséről értesítették Magyarország ljubljanai külképviseletét is.

Mind Göncz László, mind Horváth Ferenc hozzátette a rendelet egyoldalú elfogadásához, hogy magáért beszél a kormány reakciója, ugyanis a több ízben közvetített tiltakozásokra, levelekre egyik fórumot sem méltatta még csak válaszra sem. 
MCSi Design