kele
perec1
garas1
62. évfolyam
29. szám
Lendva 
2018. 07. 19.
kiscim2918
 

Király M. Jutka továbbra is a Népújság felelős szerkesztője 

mnti27A Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet (MNTI) Tanácsa június 28-i rendkívüli ülésén kinevezte Király Meszelics Jutkát a Népújság felelős szerkesztői tisztségére a következő ötéves időszakra.

Király Meszelics Jutka, a lap eddigi felelős szerkesztője egyedüli pályázóként nyújtotta be programját a pályázati felhívásra. Szerkesztői programjában a lap alapfeladata, a muravidéki magyarság anyanyelven való tájékoztatása, a magyar nyelv művelése és fejlesztése mellett a fiatalabb korosztályú olvasók/előfizetők megnyerésének fontosságát emelte ki. Az olvasási kultúra változása az internet, a közösségi média térhódításával a specifikus körülmények között működő kisebbségi sajtót sem kerüli el. A Népújság olvasóinak fiatalabb, illetve már középgenerációjánál is erőteljes formaváltás zajlik, így a lap egyik legfontosabb feladataként és kihívásaként az elektronikus megjelenési platformjaik erősítését látja. A lehetőségeikhez mérten a legrövidebb időn belül szükségesnek tarja a honlap napi frissítését aktuális hírekkel, rövid tudósításokkal, esetleg blog(ok) indításával.

Emellett kiemelte a mellékletek és egyéb kiadványok (Kelepelő, KerekPerec, Népújság Könyvtár) megjelenésének fontosságát is.   

mnti kiraly jutka

MCSi Design