kele
perec1
garas1
62. évfolyam
38. szám
Lendva 
2018. 09. 20.
kiscim3818
 

Útra, Kamasz! – a természet lágy ölén

utra2818A muravidéki, a vajdasági és tavaly óta az erdélyi fiatalok találkoznak a hatnapos Útra, Kamasz! anyanyelvi kalandtáborban, amelyet nyolcadik éve szervez meg a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet. Az idei táborban 22 táborozó vett részt.

Az Útra, Kamasz! vándortábor idén Somogy megyében, Rinyabesenyőn talált otthont magának, a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában, a kerek erdő közepén, sakálokkal, gímszarvasokkal, nyulakkal körbevéve. A muravidéki csapat vonattal utazott a táborhelyszínre, hiszen ez a kamaszoknak szóló tábor egyik fontos alapja, hogy tömegközlekedéssel utazunk a helyszínre. A táborhelyszín nagy udvarral, padokkal, fedett terasszal sok lehetőséget nyújtott, így nemcsak önismereti és csapatépítő játékokat játszottunk, hanem kézműves foglalkozásokra, sportjátékokra is sor került. Készítettünk világító baglyot, festettünk pólót, ismerkedtünk a dráma és a színház alapjaival, tanultunk magyar népdalokat. Sokszor bizalmi, társ- és önismereti játékokon keresztül ismerkedtünk, így néhány napon belül az egész csapat úgy viselkedett, mintha már korábban ismerték volna egymást a fiatalok.

„Sokkal korábban nyíltam volna meg a többiek előtt, ha tudtam volna, hogy ilyen a tábor” – mondták néhányan a tábor utolsó napján, amikor kötetlenül beszélgettünk. A tábor persze nem tábor tábortűz nélkül, így az utolsó napon szalonnasütésre és kenyérpirításra is sor került. Emellett voltunk fürödni a nagyatádi fürdőben, ahol egész nap versenyeztünk a medencében, de előtte meglátogattuk a hadimúzeumot, láttunk eredeti egyenruhákat, fegyvereket, és nagy meglepetésünkre, amikor már azt hittük, hogy vége, az udvaron rábukkantunk harci repülőgépekre és tankokra is. Nagy élmény volt! A Nagysalléri Vadászati Múzeumban megismertük az állatvilágot, amely körbeveszi a táborhelyszínt.

Az Útra, Kamasz! tábor elsősorban kalandtábor – s idén biciklitúra volt a fizikai megmérettetés. Elbicikliztünk egy vadászleshez, ahol láttunk élőben szarvasokat, és még egy jót frizbiztünk is közben. De amint az utolsó napon a tábortűz körül elhangzott, az igazi kaland önmagunk megismerése, az igazi felfedezések a lelkünkben történnek, és ebben a táborban a fiatalok szellemében pont egy ilyen utazás megy végbe.

„Ha tudtam volna, hogy ilyenek a táborok, már évekkel ezelőtt elkezdtem volna táborozni”, „mindenkinek ajánlom, mert aki nem él meg ilyen pillanatokat, megbánja”, „ez a tábor sok lehetőséget ad a barátkozásra” – mondták a zárónapon a táborozók.

Az Útra, Kamasz! tábor résztevői és vezetői

MCSi Design