kele
perec1
garas1
62. évfolyam
42. szám
Lendva 
2018. 10. 18.
kiscim4218
 

A támogatásokból megvalósíthatók a programok

moracmonk29181A Moravske Toplice Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség legutóbbi tanácsülésén – július 12-én – megtárgyalta az egyesületek támogatását, valamint egyéb kérelmekről is döntöttek. Az ülés végén a magyarországi Zalaszántó településsel kötendő cserekapcsolat hivatalossá tételéről is szóltak.

A felhívásra, mellyel a nemzetiségi önkormányzat a község nemzetiségileg vegyesen lakott településein működő egyesületek munkáját kívánja támogatni, összesen tizenegy pályázat érkezett, vagyis minden egyesület benyújtotta éves programtervét az önkormányzathoz. A háromtagú bizottság július 3-án bontotta fel a borítékokat és ellenőrizte a tartalmukat. A bizottság tagjai, Sabotin Ladislav, Nemes Alfred és Janko Robert hitelesítették és megerősítették, hogy a pályázatok mind határidőn belül és hiánytalanul érkeztek meg. Az igényelt támogatások összesen 38.300 eurót tettek ki, a költségvetésben viszont erre a tételre összesen 28 ezer eurót különített el a közösség.   

moracmonk29182A tanács megvitatta az előterjesztést, majd döntés is született az odaítélt összegekről. Az egyesületek közül a művelődési csoportok idén is kiemelt támogatásban részesültek, a magyar nyelv és kultúra ápolásában és az identitás megőrzésében betöltött jelentős szerepüket figyelembe véve. A pártosfalvi Ady Endre Művelődési és Turisztikai Egyesület, valamint a Szentlászlói József Attila ME 3.900 euró támogatásban részesül. A szerdahelyi Antal Ferenc Művelődési és Hagyományőrző Egyesület 2.800, a kisfalui Harang Művelődési és Turisztikai Egyesület 2.000, a pártosfalvi Rózsa Kézműves Egyesület pedig 1.600 euró támogatást kap. Az önkéntes tűzoltóegyletek – Pártosfalva, Csekefa, Szerdahely, Szentlászló – részére egységesen 2.500 euró támogatást, a sportegyesületek – Pártosfalva és Szentlászló – részére pedig 1.500 eurót ítélt meg a tanács.

Miután a határozat megszületett, a tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a támogatások összege jelentős, ebből minden egyesület meg tudja valósítani az éves programját.

Az ülés folytatásában a nemzetiségi önkormányzathoz beérkezett kérelmeket tárgyalták meg.

A Szlovén Református Egyház az éves nemzetiségi programjára 3.000 euró támogatást igényelt. A tanácstagok elismerően szóltak a szentlászlói székhelyű egyház munkájáról, az identitásőrzésben vállalt szerepükről és aktív szerepvállalásukról a közösségi életben. A tagok 2.500 eurós támogatást ítéltek meg az egyház éves nemzetiségi programjának támogatására.

A Muraszombati Baráti Kör ME szintén kérvényt nyújtott be a közösséghez. A tanács itt is pozitívan véleményezte az egyesület munkáját, és 400 eurós összeget szavaztak meg számukra.

A különfélék napirendi ponttal zárult a tanácsülés, melyben arról tájékoztatta az elnök a tagokat, hogy Zalaszántó településsel július 28-án Pártosfalván aláírják a cserekapcsolati szerződést. Az alkalmat a vendégek számára a Muravidék nevezetességeinek bemutatásával színesítik.
MCSi Design