kele
perec1
garas1
62. évfolyam
46. szám
Lendva 
2018. 11. 15..
kiscim4618
 

Koalíció és kisebbség

cim koal4218Kedden délelőtt Ljubljanában az öt koalíciós párt vezetői és a két őshonos szlovéniai kisebbség parlamenti képviselői együttműködési megállapodást írtak alá. A megállapodás nem kötelezi a kisebbségi képviselőket a kormány melletti szavazásra, de nyilatkozataik szerint megteszik ezt, ha az ország, illetve az általuk képviselt kisebbség érdeke ezt követeli.

 

 

A kormánykabinetben külön „kisebbségi” ember lesz

 

Kedden délelőtt az LMŠ (Marjan Šarec Listája) helyiségeiben Ljubljanában az öt koalíciós párt képviselője, valamint Felice Žiža olasz és Horváth Ferenc magyar nemzetiségi képviselő aláírta a mandátumra vonatkozó együttműködési megállapodást. A nemzetiségi képviselők ezzel elfogadták a 2018–2022 közötti időszakra kötött koalíciós szerződés kiindulópontjait, de továbbra is saját lelkiismeretük szerint szavaznak a kormány mellett, illetve ellene.

Az aláírás előtt a sajtó képviselőihez Marjan Šarec miniszterelnök, az LMŠ elnöke szólt. Kifejtette, a megállapodás azon megbeszélés eredménye, amelyet még a kormányalakítás előtt folytattak. „Akkor megbeszéltük, hogy együttműködünk, az együttműködés alapjait pedig írásos formában is megerősítjük. Most erre kerül sor. Természetesen a megállapodásban leírtakat, ennek kulcsfontosságú elemeit meg is szeretnénk valósítani a gyakorlatban, éppen ezért a miniszterelnök kabinetjében egy külön személy gondoskodik majd a megállapodás megvalósításáról” – nyilatkozta Marjan Šarec miniszterelnök, aki egyébként nem árulta el az említett személy nevét.

Az újságírókhoz szólt Felice Žiža olasz nemzetiségi képviselő is, aki hangsúlyozta, elégedett a megállapodás aláírása kapcsán, annak ellenére is, hogy vártnál hosszabb időre volt szükség a megegyezésre. „A megállapodás megállja a helyét, a megvalósítás érdekében azonban minden erőnket bele kell majd fektetnünk” – fejtette ki az olasz kisebbség parlamenti képviselője.

Horváth Ferenc is kifejezte megelégedését a megállapodás, illetve annak kapcsán, hogy a jelenlegi kormány is folytatja a jó gyakorlatot a kisebbségeket illetően. „A megállapodás magába foglalja az olasz és a magyar kisebbség szempontjából kulcsfontosságú területek rendezését, fejlesztését, de természetesen a gyakorlati megvalósítás minőségétől függ majd minden” – fejtette ki Horváth Ferenc, majd külön kifejezte örömét, hogy a megállapodás aláírását minden koalíciós párt elnöke is megtisztelte jelenlétével.

A megállapodást ezután mindegyik koalíciós párt képviselője, az LMŠ nevében Marjan Šarec, az SD nevében Dejan Židan, a SAB nevében Alenka Bratušek, a Desus nevében Karel Erjavec, az SMC nevében Liljana Kozlovič, valamint a két kisebbségi képviselő, Felice Žiža és Horváth Ferenc írta alá. 

Az aláírás után újságírói kérdésekre felelve a két kisebbségi képviselő kifejtette, a megállapodás nem jelenti azt, hogy mindenben kötelesek követni a kormányt, de természetesen megteszik ezt abban az esetben is, ha az úgynevezett „mérleg nyelvei” lennének, amennyiben a döntés nem mond ellent a lelkiismeretüknek, jónak látják az ország, illetve az általuk képviselt kisebbségi közösség szempontjából.  

A megállapodásban egyébként, hasonlóképpen az eddig kötött megállapodásokhoz – a Cerar kormánnyal nem jött létre ilyen megállapodás –, a koalíció vállalja, hogy minden kisebbséget is érintő kormányanyagot egyeztet a kisebbség képviselőivel, hogy az alkotmány és a törvények alapján továbbra is megfelelőképpen gondoskodik a kisebbségi szervezetek pénzeléséről és káderszükségleteiről, illetve támogatja az olasz és a magyar kisebbség nyelvi és kulturális identitásának erősítését. A koalíció továbbá biztosítja a már megszerzett nyelvhasználati kisebbségi jogokat helyi és állami szinten, valamint gondoskodik a kisebbségi nevelési-oktatási programokról, serkenti az RTV nemzetiségi programjainak fejlesztését is. A megállapodás nem rendelkezik arról, ennek fejében mit tesznek a kisebbségi képviselők.
MCSi Design