kele
perec1
garas1
62. évfolyam
49. szám
Lendva 
2018. 12. 06.
kiscim4918
 

Kötődés az anyanyelvhez

cim nyelv4618November 13-án, a magyar nyelv napján rendezett muravidéki ünnepségen Dobronakon nagy volt az ünnepi izgalom. Az Édes anyanyelvünk rajz- és fogalmazásverseny közel 250 résztvevőjének – idén először mindegyik kétnyelvű általános iskolából, illetve néhány óvodás is jelentkezett – átadták az elismeréseket és a könyvjutalmakat.

A rajzokból és a nyelvhasználatra rákérdező fogalmazásokból kiderül: gyermekeink anyanyelvükhöz ragaszkodása igen nagy, s ez nyelvi öntudatuknak is fokmérője.

Nyelvében él a nemzet és a közösség is                 

A fenti, szlogenszerű megjegyzés jegyében zajlott kedden délelőtt a magyar nyelv napi muravidéki rendezvény a Dobronaki Művelődési Házban, melyen az Édes anyanyelvünk rajz- és fogalmazásverseny résztvevői könyvjutalmakat vehettek át.

Soós Mihály, az MNMI igazgatója a dobronaki rendezvényen a nyelvre mint beszélőszervre utalva próbálta rávezetni a magyar nyelv napjának ünnepére a kicsiket és a nagyobbacskákat. Morován Zsolt lendvai konzul pedig gyermekeinek a magyar nyelvről alkotott véleményét tolmácsolta, mely szerint „szép, sőt nagyon szép nyelv a miénk”. Egyben utalást tett Nobel-díjas tudósaink ítélete alapján a világ „leglogikusabban” felépített nyelvének a gondolati-fejlettségi fokára is, melytől csak okosabbá lehetünk.

Zágorec-Csuka Judit, az 1. Sz. Lendvai KÁI könyvtárosa, a projekt felelőse és szervezője megköszönte a felkészítő tanárok és mentorok közreműködését, a Lendvai Főkonzulátus, illetve Morován Zsolt konzul támogatói közreműködését. Végezetül elmondta: számára a magyar nyelv különös értéket jelent, hiszen e nyelven vált íróvá-költővé, az idei rendezvényen pedig újból bizonyosodott, hogy nyelvében él a nemzet és a közösség.

A rajz- és fogalmazási pályázatra összesen 147 általános iskolás tanuló küldte el rajzát, illetve szöveggel is kiegészített alkotását. A felső tagozatosok közül 100-an küldték el fogalmazásaikat, közülük 34-en különdíjban, egy plusz könyvajándékban is részesültek.

A kiállított alkotások meggyőztek bennünket arról, hogy a „nyelvi okosság” a rajzok mellett elhelyezkedő szövegekkel együtt a gyermekeknél is megtapasztalható. A rajzokból és a nyelvhasználatra rákérdező fogalmazásokból kiderül: gyermekeink anyanyelvük iránti ragaszkodása igen nagy, s ez nyelvi öntudatuknak is fokmérője. A műsorban fellépő egerszegi Zabszalma zenekar szövegei is ennek fejlesztését szolgálták.  
 
 
MCSi Design