kele
perec1
garas1
63. évfolyam
17. szám
Lendva 
2019. 04. 25.
kiscim1719
 

Korai fejlesztő óvoda Radamosban

fejlovoda1319A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) idén megkezdi a korai fejlesztő óvoda projektjének kivitelezését Radamosban.

A muravidéki fejlesztő óvoda a magyar kormány által 2016-ban indított Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében jön létre, mely óvodák, bölcsődék, iskola- és óvodakomplexumok, a kapcsolódó köznevelési intézmények és környezetük építését, felújítását, valamint az óvodapedagógusok képzését, az egészségügyi, sport- és rekreációs szolgáltatások fejlesztését, a védőnői szolgálat fejlesztését és a virtuális óvoda létrehozását foglalja magába.   

A korai fejlesztő óvodaközpont létrehozására (az óvodafejlesztési program második üteme) a 461,5 ezer euró összegű támogatás tavaly októberben érkezett meg. Az MMÖNK megvásárolta az épületet és a hozzá tartozó telket, most egyrészt a felújítás és a szükséges infrastruktúra rendezése, másrészt a szakmai programok kidolgozása van soron.

Horváth Ferenc, az MMÖNK elnöke, parlamenti képviselő nyilatkozata szerint a munkálatok Radamosban idén megkezdődnek. Az óvodai központ mellett a tervek szerint állatsimogatót (ZOO Caffe) és erdei iskola megszervezésére alkalmas szálláshelyeket is kialakítanak.

A fejlesztő óvoda tartalmi része a most már három kétnyelvű óvodában folyó programon alapszik majd, a korai fejlesztő programok és a helyben nyíló lehetőséget iránt nagy érdeklődést tanúsítanak a hazai pedagógusok is. A radamosi projekt előfutára az idén januárban aláírt együttműködési megállapodás a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, a Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat és a Zalaegerszegi Tankerületi Központ között is, mely többek közt a szakmai intézetek együttműködését, a jó gyakorlatok megismerését és a szakemberek cseréjét tartalmazza.

 

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben