kele
perec1
garas1
63. évfolyam
17. szám
Lendva 
2019. 04. 25.
kiscim1719
 

A magyar közösség az, akinek őrködni kell a nyelvhasználat felett

dkmonk1419A Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (DKMÖNK) Tanácsa március 28-i ülésén elfogadta az önkormányzat 2018-as zárszámadását és megtárgyalta a magyar nyelv használatának helyzetét a községben. 

A tanács hosszabb ideig időzött a napirend elfogadásánál, mivel Koren Stefán tanácstag bővítést  javasolt, éspedig a község kétnyelvű ügyvitelre, illetve nemzetiségi célokra szánt pénzei felhasználásának megvitatásával. Koren tanácstag szerint az évi 51 ezer euró, amennyit Dobronak Község ezen célokra fenntart a költségvetésében – és egy mandátumban összesen több mint 200 ezer eurót tesz ki –, túl magas és meg kellene nézni, hogy célszerű-e a felhasználása. Koren a Nemzetiségi Hivataltól lekérte a község éves beszámolóit az eszközök felhasználásáról 2014-től 2017-ig, így dokumentációt is mellékelt. A tanács nem támogatta a napirendbővítést ezzel a témával, hiszen mint Berden Mario tag kiemelte, a község és a hivatal között kötött szerződést a DKMÖNK nem tudja ellenőrizni, hiszen nem jogi alany a szerződéses viszonyban. Kovač Katalin, a DKMÖNK Ellenőrzőbizottságának elnöke pedig kifejtette, hogy az Ellenőrzőbizottságnak nem áll jogában átnézni a község pénzügyeit, így ezt nem is teszi meg. A napirend bővítését a tagok öt ellene és egy tartózkodó szavazattal elvetették.           

A tanács rövidebb vita után öt támogató és egy tartózkodó szavazattal elfogadta a közösség 2018-as zárszámadását, melyet Cuk Laura könyvelő ismertetett. A közösségnek tavaly 238,7 ezer euró bevétele és 389,9 ezer euró kiadása volt. Annak ellenére, hogy a kiadások jelentősen meghaladták a bevételeket, az évet az előző évből fennmaradt eszközökkel 19,6 ezer euró többlettel zárták. A közösség tavaly az előző évekhez képest nagyobb költségvetéssel gazdálkodott, hiszen közel 250 ezer eurós beruházást, a tavaly októberben megnyílt Kézművességek Házát fejezték be. A folyamatos kiadások (bérek és bérekkel járó költségek, tiszteletdíjak, anyagi kiadások, különböző programok) 115 ezer eurót tettek ki, az ösztöndíjakra és a helyi KÁI programjainak támogatására összesen 12 ezer eurót fordítottak. Az Ellenőrzőbizottság pozitívnak értékelte az ügyviteli beszámolót, s s pénzek célszerű felhasználásáról számolt be.

A tanács a továbbiakban megtárgyalta a magyar nyelv használatát a községben. A nemzetiség nyelve, illetve mindkét hivatalos nyelv következetes alkalmazására hivatalos levélben szólították fel Dobronak Község hivatalát, a Dobronaki KÁI-t és a Pomurske lekarne helyi gyógyszertárat. Mint Varga Edit tanácselnök tájékoztatta a tanácsot, az utóbbi két intézménytől kaptak választ is, s a felszólítást például az iskolában pozitív jellegűnek értelmezték. A tagok egyetértettek abban, hogy a tanács feladatai közé tartozik őrködni a magyar nyelv használata felett, s az ilyen tematikájú viták hasznosak azért is, mert fény derül a problémákra, törvényi mulasztásokra, de amint Klujber Varga Brigita tanácstag kifejtette, a szélsőséges gondolkodás nem jó egyik oldalról sem. A téma kapcsán ismét terítékre került a magyar nyelv használata a családban, a tanárok szerepe és az a tény is, hogy az iskola nem tudja kötelezni a (magyar nemzetiségű) szülőt, hogy írassa magyar anyanyelvi csoportba a gyerekét.     

A DKMÖNK idén is támogatást nyújt a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) Tomka Miklós-emlékkonferenciájára, az április 12–14. között Dobronakon megszervezésre kerülő rendezvényre 500 eurót támogatást szavazott meg.

 

 

Mikor tart nyitva a Deák-emlékszoba?

 
dkmonk deak1419A zsitkóci falu- és tűzoltóotthonban Deák Ferenc, a „haza bölcse” tiszteletére – akinek a családja a faluból származott – 1997-ben nyitották meg a Deák-emlékszobát és a helytörténeti gyűjteményt. Az emlékhelyet egyre többen látogatják (tavaly például ötszáz látogatója volt), ezért Zsitkócban kezdeményezik, hogy a Deák-szobának állandó nyitvatartási időt kellene biztosítani, legalább heti néhány órában. Bači Ladislav zsitkóci tanácstag felhívta a tanácsot, keressenek közösen megoldást arra, hogy a helytörténeti gyűjtemény tavasztól őszig tudja fogadni a látogatókat.
 
 
MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben