kele
perec1
garas1
63. évfolyam
25. szám
Megjelenés:
2019. 06. 20.
kiscim2519
 

Nincs jogalap a mandátum megszüntetéséhez

parlament2319Azután, hogy a KPK (Korrupcióellenes Bizottság) felhívta Horváth Ferenc magyar nemzetiségi képviselőt, hogy 15 napon belül mondjon le képviselői mandátumáról vagy mondjon le az MMÖNK Tanácsának éléről, majd Horváth Ferenc ezt egyik esetében sem tette meg, az ügyben már csak a Szlovén Országgyűlés dönthet.

A megfelelő, törvényes döntés előkészítésének érdekében a parlament elnöke, Dejan Židan egy jogászcsoportot hívott össze, hogy fogalmazzák meg véleményüket a tárgykörben. A múlt pénteki tanácskozáson a jogászok mellett a parlamenti frakciók képviselői is jelen voltak, a jogászcsoport pedig igencsak egységes véleményt formált. Ezek alapján a döntés mindenképpen az országgyűlés kezében van, de a területet szabályozó – vagy inkább nem szabályozó – törvényi rendelkezésekben nem lának elegendő és megfelelő jogalapot arra, hogy a parlament elkezdje a képviselői mandátum megszüntetésének eljárását, leginkább azért, mert véleményük szerint az alkotmánybíróság visszavonatná a döntést. A jogászcsoport egyöntetűen úgy véli, a jelenlegi alkotmányossági helyzetre tekintettel az MMÖNK Tanácsának elnöki posztját nem lehet egy szintre vonni egy gazdasági társaság vagy közintézet vezetői posztjával. A jogászcsoport megállapította azt is, habár Horváth Ferenc áprilisig igazgatója volt az MMÖNK által alapított Minta Kft. gazdasági társaságnak, de lemondott a tisztségről, vagyis ebben az esetben az összeférhetetlenség már nem áll fenn.

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben