kele
perec1
garas1
63. évfolyam
37. szám
Megjelenés:
2019. 09. 12.
kiscim3719
 

Igazgatói kinevezés, tervek a tájházak menedzselésére

mmonk27191A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) Tanácsa július 1-jei ülésén kinevezte a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet (MNTI) igazgatóját a következő ötéves mandátumra. Az intézetet továbbra is az eddigi igazgató, Tomka Tibor vezeti.

A tanács egyhangúlag, szinte kérdés nélkül támogatta Tomka Tibor, az intézet eddigi igazgatójának kinevezését a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet (MNTI) élére a következő öt évben. Az új mandátuma szeptember 1-jével kezdődik. Kinevezését előzőleg támogatta az intézet tanácsa és kollektívája is. A nemzetiségi média (úgy a nyomtatott, mint az elektromos) jövőbeni fejlesztése kérdésében pedig Horváth Ferenc tanácselnök a médiastratégia elkészítését is bejelentette.  

A tanács a továbbiakban elfogadta a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség és alapított intézetei, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI), valamint a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet (MNTI) 2018-as évi zárszámadásait. A közösség és az intézetek ügyvitelét átvizsgálta az MMÖNK Ellenőrző Bizottsága, mely – Matjašec Barbara, a bizottság elnöke által bemutatott jelentések szerint – a szervezetek ügyvitelében nem észlelt rendellenességet és megállapította, hogy a pénzeszközöket célszerűen használták fel. Az MMÖNK 2018-as ügyvitelének jellegzetessége a projektek (úgynevezett vallási projekt, fociakadémia, szentlászlói tájház – Alvarium, óvodafejlesztési projekt, radamosi korai fejlesztő központ) külön vezetett költségvetése volt. Ezekről – zömük folytatódik az idei évben is – Gerenčer Sabo Metka, a közösség könyvelője tájékoztatta a tagokat. A válságos időszakot átélt művelődési intézet tavaly stabil évet zárt, amit a tanács megelégedéssel nyugtázott.

Horváth Ferenc tájékoztatta a tanácsot a szlovén választási törvény módosításának terveiről, mely – mint már írtunk róla – többek között megváltoztatná a nemzetiségi parlamenti képviselő megválasztásának módját is. A kisebbségek már 2011-ben javasolták a jelenlegi úgynevezett Borda-rendszer (a jelöltek pontozása) helyett az egykörös, többségi rendszer bevezetését, ami aktuális javaslat ma is. A tanács viszont egyelőre nem alakított ki egységes véleményt, hiszen a goricskói nemzetiségi önkormányzatok képviselői szerint csak a Borda-rendszer biztosít lehetőséget arra, hogy goricskói jelölt is eséllyel tudjon indulni a választásokon.     

mmonk27192Terítékre került a tájházak kérdésköre is: a szlovén gazdaságfejlesztési program II. intézkedésének keretében a völgyifalui tájházra jóváhagyott 120 ezer eurós támogatás felhasználásáról az illetékes minisztériummal legkésőbb augusztus végéig alá kell írni a szerződést. Mivel most készül a projekt identifikációs dokumentációja (DIP), melyet a minisztériumnak előzőleg el kell fogadnia, és augusztus végéig viszonylag rövid idő áll rendelkezésre, Horváth Ferenc tanácselnök felhívta a projektet vezető lendvai magyar önkormányzatot, hogy július 20-ig hozzon döntést a projektről.

A tanácselnök továbbá javasolta, hogy a tanács tervezett szeptemberi ülésén hozzanak döntést egy egyesület alapításáról (alapítói a községi önkormányzatok lennének), melynek alkalmazottai a tájházak programjainak kidolgozásával és azok menedzselésével foglalkoznak. A tájházaknak ugyanis tartalmat kell adni.    

 

Fejleszteni kell az internetes felületeket

Tomka Tibor, az MNTI régi-új igazgatója pályázatában és bemutatkozása során a Népújság internetes felületének fejlesztését és a káderpolitika szükségességét emelte ki: – A sajtó az elkövetkezendő 5–10 évben mindenképpen nagy változások előtt áll, a nyomtatott hetilap legalább részleges megtartása mellett mielőbb hozzá kell látni az internetes felületek fejlesztéséhez. A meglévő honlapot következetesen át kell dolgozni egy korszerű, mindig új és folyamatosan változó, a szöveges és képes anyagok mellett akár videóanyagokat is tartalmazó felületté. Emellett meg kell jelenni a különböző internetes szociális hálókon is. A feladat teljesítéséhez elsősorban a korszerű technológiákat ismerő, a magyar és szlovén nyelvet megfelelően birtokló fiatal káderre lesz szükségünk, ennek biztosítása pedig közösségi feladat, ahogy egy átfogó, az egész muravidéki magyar médiát felölelő médiastratégia elkészítése is.” 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben