kele
perec1
garas1
63. évfolyam
38. szám
Megjelenés:
2019. 09. 19.
kiscim3819
 

Charta XXI közép-európai megbékélési mozgalom

surjan3719A lendvai bográcsfőzőverseny napján Lendván járt és kerekasztal-beszélgetésen vett részt Surján László korábbi miniszter, európai parlamenti képviselő, aki az utóbbi években leginkább a Kárpát-medence, illetve Közép-Európa országainak megbékélésén dolgozik, s az úgynevezett Charta XXI nyilatkozat aláírására biztatja a térség lakóit. Megragadva az alkalmat a mozgalom vezetőjét kérdeztük munkájáról.       

A Charta XXI megbékélési mozgalom alapötlete abból indul ki, hogy az alkotómunkához békére és nyugalomra van szükség, így alaptézisként vallják, hogy Közép-Európában nem jutunk előre, ha az itt élő népek gyanakodva figyelik egymást. Ezzel párhuzamosan egy fokkal még sürgősebb feladatként vallják azt is, hogy magyar–magyar megbékélésre is szükség van, a magyar nemzet határmódosítás nélküli újraegyesítésére. Ehhez a politikai akaraton, a felelős kormányzati munkán kívül civil összefogás is kell. A Megbékélési Mozgalom hét országból származó kezdeményezői, a Charta XXI aláírói tudatában vannak a jövendő nemzedékek iránti felelősségüknek, ezért az egymás iránti ellenségeskedés helyett a megbékélés útját választják. Az alírók ragaszkodnak anyanyelvükhöz, történelmükhöz, kultúrájukhoz, nem megszüntetni, hanem elfogadni akarják különbözőségeiket. Azt remélik, hogy egyre többen felismerik: egymást támogatva megerősödünk, egymással tusakodva Európa peremére szorulunk.

Surján László kérdésünkre elmagyarázta, a Charta XXI mozgalomként indult 2010 során, majd egyesületet is alakítottak, elsősorban a pályázati lehetőségek miatt. Egy főállású munkatársuk mellett mindenki a szabadidejében dolgozik: rendezvényt készít elő, kiadványt szerkeszt, előad, cikket ír, bográcsot főz Lendván vagy éppen lecsót Nagymegyeren.

„A nyilatkozat aláírói fele él az anyaországban, a másik fele a szomszéd államokban. Az összes aláíró 15–17 százaléka nem magyar. Főleg szlovákok és románok. Eszméink terjedésének gátja a nyelvtudás hiánya – nyilatkozott Surján László, majd folytatva gondolatmenetét hangsúlyozta: „Közismert személyiség is sok van a táborunkban. Hadd említsem Käfer tanár urat, Kiss Gy. Csabát, a fiatalabb nemzedékből Kollai Istvánt, Zahorán Csabát, az Esterházy-kutató Molnár Imrét. Művészeink sorában ott van Matl Péter, aki a vereckei emlékművet készítette, továbbá Sebestyén Márta, Szvorák Katalin, Herczku Ágnes, nem hagyhatom ki Bence Lajost Lendváról és Vári Fábián Lászlót Kárpátaljáról. Az egyháziak közül a Muravidékhez való közelsége miatt Székely János szombathelyi püspököt említem, majd Nagybecskerekről Németh Lászlót, Munkácsról Majnek Antalt, Egerből Ternyák Csabát vagy a vajdasági reformátusok püspökét, Halász Bélát, továbbá Böjte Csabát, Kozma Imrét. Az újságírók közül Gajdics Ottót vagy a szlovák Stefan Hríbet emelem ki. Megemlítek még két korábbi városvezetőt is: Anton Balažeket és Gheorghe Falcát (Arad), aki most európai képviselő. Támogatónk minden szomszéd országból van, de a gondolat terjedésének a nyelvi korlátok mellett legfőbb akadálya az időhiány. Ma az aláírók száma 7342. A Charta XXI facebook-oldal 5785 lájkolót gyűjtött, az elmúlt 28 napban 126 ezer emberhez jutott el, 37 ezren reagáltak a tartalmára. Havi összejöveteleinket élőben közvetíti a Bonum TV, ahol minden hó negyedik vasárnapján egy beszélgetős műsorral is jelentkezünk. Ezek a műsorok kábelen mintegy 3 millió háztartásba jutnak el, interneten pedig természetesen az egész világon elérhetők.”

Surján Lászlót kérdeztük a trianoni centenárium megünneplése körüli feszültségekről is, arról, mennyire viselte meg ez Kárpát-medence népeinek együttélését: „Sokan féltek az évfordulótól. 2017-ben magyarok és románok együtt fogalmaztuk meg, hogy ami az egyiknek öröm, az a másiknak bánat. Ez nehéz. Az évforduló alkalom, hogy végiggondoljuk a kapcsolatainkat. Akik területet nyertek 1920-ban, mutassák meg, miként sáfárkodtak vele. Talán megindul végre a többségiek és a kisebbségiek között a párbeszéd, és létrejön egy száz éve hiányzó megegyezés az együttélés tartós kereteiről. Kérjük, hogy aki a közép-európai együttműködés pártján van, írja alá a megbékélés chartáját a http://chartaxxi.eu/chartaxxi oldalon” – zárta a beszélgetést Surján László.

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben