kele
perec1
garas1
63. évfolyam
49. szám
Megjelenés:
2019. 12. 05.
kiscim4919
 

Szoros verseny, jól felkészült tanulók

tori4819A muravidéki kétnyelvű általános iskolák idei magyar történelemversenyére kedd délelőtt a Pártosfalvi KÁI tornatermében került sor.

A Muravidék négy kétnyelvű általános iskolájából az utolsó tanulmányi harmadban tanuló diákok indulhattak a versenyen. Összesen nyolc, két-három főből álló csapat mérte össze tudását Mátyás halálától Buda visszafoglalásáig 150 év történéseiből, a török uralom idejéből. Az elmúlt évek során jól bevált típusfeladatokkal és kérdéscsoportokkal felépített vetélkedőt Patyi Zoltán, a MNMI munkatársa vezette. Szóbeli feladatként a mohácsi csatát kellett a tanulóknak bemutatni, majd következtek az évszámokhoz kapcsolódó kérdések, igaz-hamis, kakukktojás, fontos történelmi alakok ismerete, illetve a vaktérképen való tájékozódás. A vetélkedőt háromtagú zsűri kísérte figyelemmel, Tomšič Tibor, a Lendvai Kétnyelvű Középiskola történelemtanára, Pisnjak Atilla művészettörténész és Suszter Rita (elnök), a Lenti Arany János Általános és Művészeti Iskola történelemtanára.

A verseny mindvégig szoros volt, a diákok pedig bebizonyították, hogy mentoraikkal együtt (Bohnec Magda, Kósa Ferenc, Varga István Stefán tanárok) rengeteg plusz energiát fektettek a felkészülésbe.

 

 

Az első helyezést az 1. Sz. Lendvai KÁI csapata, Kepe Buda György, Tóth Teodor és Magyar Miha szerezte meg. A 2. helyen a Göntérházi KÁI csapata, Bogdan Lara és Csondor Florian végzett, a harmadik helyezést pedig szintén az 1. Sz. Lendvai KÁI diákjainak csapata, Laj Hana, Trajber Maja és Gönc Julija érdemelte ki. A nyertesek könyvutalvánnyal és az éves jutalomkiránduláson való részvétellel gazdagodtak.

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben