kele
perec1
garas1
64. évfolyam
7. szám
Megjelenés:
2020. 02. 20.
kiscim0720
 

Tíz egyetemista kap támogatást  

dobrmonk06201A Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (DKMÖNK) Tanácsa hétfői ülésén elfogadta a közösség 2020-as költségvetését közel 229 ezer euró összegben. A bevételek – a tervezett pályázati támogatásra számítva – bő 75 ezer euróval magasabbak a tavalyinál.

A közösség idei legnagyobb beruházása a Kézművességek Háza udvarán épülő zárt pajta, mely a régi mezőgazdasági eszközök tárolására, nyári műhelymunkák kivitelezésére lesz majd alkalmas. A mintegy 150 négyzetméter alapterületű épület megépítésére sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor Alapnál (15 ezer euró), valamint 35 ezer euró támogatásban részesültek 

szlovén gazdasági minisztérium nemzetiségi gazdaságserkentési programjának 2. intézkedéséből. A tanács nagyobb hozzászólás nélkül elfogadta a beruházás projektdokumentációját. A munkálatok hamarosan elkezdődnek, hiszen pályázati kötelezettség, hogy június végéig elkészüljön az épület.

dobrmonk06202Tetemesebb beruházási kiadást jelent még a muravidéki néprajzi kincs című projekt alapeszközeinek beszerzése 30 ezer euró összegben. 

Az ülésen döntöttek a felsőoktatási tanulmányi támogatások odaítéléséről is. A decemberben megjelent pályázatra tíz egyetemista jelentkezett, íalamennyien eleget tettek a feltételeknek, így mind elnyerték az ösztöndíjat. Az önkormányzat erre a tanévre is kilencezer eurót különített el a hazai egyetemisták támogatására, a tanács döntése szerint pedig mind azonos összegű havi támogatásban részesülnek.

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben