kele
perec1
garas1
64. évfolyam
39. szám
Megjelenés:
2020. 10. 01.
kiscim3920
 

Heten részesültek vissza nem térítendő támogatásban

tamogat 5Idén érkezett a legtöbb, 17 pályázat a magyar nemzeti közösség gazdaságfejlesztési támogatásokra kiírt pályázatára. Hét pályázó volt sikeres: a Virs Kft., a Martmetal Kft., az Artex Kft. és a Probojčevič Fogászati Kft., valamint Felső Alen, Göncz Endre és Fideršek Simona magánvállalkozók – összesen 291.137 euró vissza nem térítendő támogatásban részesülnek.

A magyar nemzeti közösség számára a gazdasági beruházások serkentésére a 2020-as költségvetési pénzeket az idén is a Szlovén Köztársaság Gazdaságfejlesztési és Technológiai Minisztériuma biztosította a 2017–2020-as program 1. intézkedés 3. pályázatának a keretében. A pályázat lebonyolítója a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK), a rendelkezésre álló összeg 350 ezer euró. Az idei pályázat az eddigi legnagyobb érdeklődést váltotta ki, hiszen a vissza nem térítendő támogatások megszerzésére júniusban 17 beadvány érkezett, melyek értéke túlhaladta a rendelkezésre álló összeget. A szakmai bizottság és az illetékes szervek döntése alapján hét gazdasági szereplő pályázata érdemes támogatásra, négy magánvállalkozó – Gönc Endre, Felső Alen, Fideršek Simona és Probojčevič Maja – és három gazdasági társaság: a Virs, a Martmetal és az Artex Kft. A pályázók és a kedvezményezettek mind Lendva község terültéről érkeznek. A nyertes cégek képviselői hétfőn, az MMÖNK székházában írták alá a társfinanszírozási szerződést, előtte Horváth Ferenc, a MMÖNK elnöke köszöntötte őket, s kifejtette:

Örülök annak, hogy ismét sikerült lezárni egy pályázati kört a szlovén gazdaságfejlesztési programból. Örülök a nagy érdeklődésnek, annak, hogy pályáznak, hogy tudunk Önöknek segíteni a fejlesztésben. A gazdaságfejlesztési 3. pályázati kör eredményeit Szabó Lívia, a MMÖNK szakmunkatársa összegezte. A minisztériumnál rendelkezésre álló 350 ezer eurót az igények jócskán túlhaladták, hiszen 871.682 eurót tettek ki.

A beérkezett 17 pályázat között 6 magánvállalkozó és 11 vállalat volt, 13 mikro- és 4 kisvállalkozás. A kilenc pályázat sikerességük esetén 18 új munkahelyet létesített volna a programterületen. 7 beadványt elutasítottak, 3 érvénytelen volt. Pénzhiány miatt egy pályázatot sem utasítottak el. A nyertes projektek a gyártási folyamatok modernizálását, az új termékek és szolgáltatások kivitelezését tartalmazzák. A támogatást a legkésőbb szeptember 30-ig keletkezett költségek fedezésére lehet fordítani, a kifizetési kérelmeket a MMÖNK felé pedig október 20-ig kell leadni, az eszközök utalására decemberben kerül sor – számolt be Szabó Lívia.

 

A pályázati pénzek megszerzésének jelentőségéről, a tervezett fejlesztésekről, beruházásokról és tervekről a szerződésaláírás után a nyertes pályázókat kérdeztük. Fideršek Simona kozmetikus a projektjében bemutatott beruházásról elmondta: - „A támogatás nekem most pont jól jött, mivel 26 év után ki kell költöznöm a Lipa szállodából, máshol kell szalont létesítenem. Az elnyert pénzösszeget különböző kozmetikai műszerek vásárlására fordítom. A legkevesebb összeget, 20 ezer eurót kértem, mert már ez is sok nekem.  A pályázatom sikere sokat jelent, hiszen így könnyebben fel tudom majd szerelni és berendezni az új kozmetikai szalonomat. Egyelőre új munkahelyet nem létesítek, de ha igény mutatkozik rá, mindenképpen fogok a jövőben.”

Gönc Endre – Špargles magánvállalkozás, Hosszúfalu –

először jelentkezett a magyar nemzeti közösség gazdaságserkentő pályázatára. „A piaci igényekből kiindulva egy fahasogató- és egy fűrészelőgépre pályáztam sikeresen. Az utolsó egy évben ugyanis azt tapasztaltam, hogy megváltozott a megrendelőim igénye: eddig hosszba vágva, rönkben kérték az emberek a tűzifát, most felhasogatva. Főleg a nyugdíjasok, akik a fahasogatást már nem bírják, nehéz ez munka. A támogatás összege 20.700 euró, s számomra nagy segítséget jelent, köszönöm mindenkinek. A befektetéssel új munkahely nem létesül, de a fiamat már bevezettem a munkába, ő már délutáni iparként űzi a tevékenységet. Mi ilyen irányban léptünk.”

Felső Alen – Rael vállalkozás, Csente – a borászat területén kíván befektetni. „Először pályáztam. A sikerrel járt beadványomban egy zárt típusú ütőrendszeres prés, egy csutkázó szivattyúval és egy hűtőrendszer beszerzése szerepel. A projekt mintegy 39 ezer euró pályázati támogatást nyert vissza nem térítendő támogatás formájában. Egy új típusú bort, narancs- és ökobort tervezek előállítani, amit az említett felszerelés nélkül nem tudnék megvalósítani. A narancsbor készítését már az idén elkezdjük. Ezek a borok elfelejtett borfajták, viszont visszatérőben vannak, s nagy nyereséggel lehet őket értékesíteni. Ha a terveinket meg tudjuk valósítani, akkor a közeljövőben egy munkahelyre van kilátás.”

A hét nyertes pályázó egyike Probojčevič Maja, akinek fogtechnikai laboratóriuma van Lendván. „A pályázati pénzeket egy új marógép megvásárlására fordítjuk, a Muravidék területén ez lesz az első és egyben az egyetlen ilyen gép. A digitális munkavégzés a területünkön is egyre jelentősebbé válik, egy a berendezés segítségével a kézi munkát tudjuk helyettesíteni. A termékek sokkal precízebbek, a minőség pedig mindenképpen az első helyen van, de az elkészítési idő is fontos szerepet tölt be. Harmadszor jelentkeztünk a pályázatra, s most kedvezett a szerencse.”

A lendvai Artex Kft. a múltban már részesült támogatásban, de az idei pályázatuk is eredményes volt. Mitja Bensa igazgató: - „A termelés korszerűsítése mellett döntöttünk az idén, vannak ötleteink, terveink a jövőt illetően, így egy robotgép költségeire pályáztunk. A pályázati támogatással beszerzett robotgép az igényesebb és dinamikus konstrukciók hegesztését teszi lehetővé. A fejlesztéssel a gyártási idő is lerövidül. A projekt új munkahelyet egyelőre nem jelent a bizonytalan gazdasági helyzet miatt, de annyira szilárdan állunk, hogy a jelenlegi alkalmazottak biztonságban vannak.”

Mint azt Pahor Renato, a pályázatnyertes Virs Kft. igazgatója elmondta, projektjük közel 45 ezer euró támogatást nyert, amit egy robotgép beindítására fordítanak a már folyamatban lévő fejlesztési programjuk keretében. Pahor úgy fogalmazott, hogy a támogatást elnyert befektetés új munkahelyet nem teremt, viszont a kifejlesztett magas technológiai termék gyártása igen.

A magyar nemzeti közösség gazdaságserkentésre kiírt 3. pályázati keretében négy új munkahely jön létre, mégpedig egy a Virs és három a Martmetal Kft.—ben.

MCSi Design