kele
perec1
garas1
65. évfolyam
30. szám
Megjelenés:
2021. 07. 29.
kiscim3021
 

A két kormány által biztosított forrásokkal tartalmas 2021-et várhatunk

evert02210A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) idén három teljesen új projektet tervez megvalósítani a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával. Ugyanakkor a szlovén kormány jóváhagyta a csúcsszervezet négyéves gazdaságfejlesztési programját és megkezdődött a kormánnyal kötött szerződésben leírtak valóra váltása is. Egyebek között ez volt a témája a muravidéki nemzeti közösség évértékelő online sajtótájékoztatójának, amelyet Horváth Ferenc elnök tartott.

Az MMÖNK Tanácsának elnöke a január 8-i tájékoztató elején kitért a koronavírus-járvány okozta nehézségekre, amelyek szinte az egész év folyamán nehezítették az MMÖNK munkáját, programjait is. Egyben ismét megköszönte a magyar kormányzat védőfelszerelésekben nyújtott segítségét. Kifejtette, a járvány okozta korlátozások ellenére a muravidéki csúcsszervezet sikeres évet tudhat maga mögött, a munkatársak több mint 40 kisebb-nagyobb projekten dolgoztak. „Elkezdődött a szóban forgó időszak talán legnagyobb projektje, a radamosi fejlesztő-egészségügyi központ építése. A munkálatok zajlanak, reméljük, a tervek szerint szeptemberben már a tevékenységeket is elindíthatjuk. Ennek érdekében a közeljövőbben elkezdjük keresni a kapcsolatot a különböző szakmai szervezetekkel, elsősorban a evert02212Muravidéken, míg az első fázisban a Zala megyei szakintézetekre számítunk, azokra, amelyek eddig is segítséget nyújtottak. Egy olyan stábot szeretnénk létrehozni, amely segítségére lehetne a fejlesztési problémákkal küzdő gyermekeknek, szüleiknek” – mondta Horváth Ferenc, majd áttért a többi projektre.

Kiemelte a szentlászlói tájház projektjét, amely előreláthatólag még tavasszal befejeződik. Kifejtette azt is, a járványhelyzet miatt elmaradtak különböző családi programok, vagy például a vajdasági jutalomkirándulás, illetve a pedagógusok anyaországi továbbképzése. Sikeres volt azonban az értéktár-program, tevékeny volt a falugazdász is. Sikerült bevezetni a „Magyarul a Muravidéken” projektet, amely kifizetéseit január végére, február elejére tervezik. Úgyszintén sikeres volt a Muravidéki Magyar Faluprogram, valamint a kápolnák, templomok, harangok felújításának programja is. A csúcsszervezet elnöke hangsúlyozta, az említettekre és egyebekre is az MMÖNK a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságától 2020-ban 80 millió forintot kapott (körülbelül 222 ezer euró).

A folytatásban az elnök három teljesen új, a folyó évben bevezetésre kerülő programot mutatott be. Kifejtette, az eszközöket 2020 végén nyerték el, de az összegekről még nem szeretne beszélni, ezeket a soron következő MMÖNK Tanácsülésen mutatja be. „Buszprogramot vezetünk be a Muravidékre Egyesületnél, amely keretében turistabuszokat, kombikat szerzünk be. A cél a muravidéki és az anyaországi idegenforgalmi helyszínek, desztinációk összekötése. A beruházással egyrészt erősítjük a térség összetartozását, másrészt részben megoldjuk a turisták közlekedését és érdekesebbé tesszük az egész térséget.” Második új programnak a lendvai diákszálló megvalósítását nevezte meg Horváth Ferenc, amivel a távolabból érkező, elsősorban goricskói magyarajkú diákok könnyebben tudnak majd a régió egyetlen magyar nyelvű programokat is indító középiskolájában tanulni. Ezzel egy 2–3 évtizedes kezdeményezés, óhaj valósul meg. A harmadik új projektként az elnök a gyertyánosi óvoda és iskola melletti kisebb tornaterem építését jelölte meg, amivel a lendvai fiókiskolába járó gyermekek is korszerű körülmények között tudnak a testnevelésben részt venni, míg a délutáni órákban a polgárok rendelkezésére áll majd. Mindhárom említett új projekthez a magyar kormány biztosít eszközöket.

Az MMÖNK elnöke bejelentette azt is, hogy a szlovén gazdaságfejlesztési és technológiai tárca elfogadta a muravidéki magyar gazdaságserkentési programot. Hozzátette, egy négyéves programról van szó, amelynek keretében 2,8 millió euró áll rendelkezésre. Horváth Ferenc megköszönte a pozitív hozzáállást az illetékes minisztériumnak, illetve a területen dolgozó munkatársak igen hatékony munkáját. Az elnök szólt az oktatási tárcánál befejezett programról is, illetve ennek kétéves meghosszabbításáról. A folytatásról szóló dokumentációt várhatóan január végén írják alá. Szó esett a szlovén kormánnyal képviselőként egy külön egyezményben rögzített megállapodásról is, amelynek megbeszélt projektjei már mind elkezdődtek, sőt van olyan is, amely már teljes egészében megvalósult. Ilyen például az ifjúsági egyesület külön státusza. Kifejtette, április-május folyamán meghirdetésre kerül a megállapodásban említett két szaktanácsosi munkahely, de gyakorlatilag megvalósult és csak a lebonyolításra vár a három nemzetiségi intézménynek szánt összesen 40 ezer euró folyósítása is. Folynak már az előkészületek a nagyobb összegű támogatásokra is.

Az elnök a 2020-as munkát összegezve kifejtette, 40 különböző program folyt az MMÖNK keretében, amit nagyon nagy számnak tart, különösképpen mert tartalmas projektekről van szó, amelyek a muravidéki lakosság minden rétegét érintik. Zárásként az MMÖNK Tanácsának elnöke még egyszer megköszönte a szlovén és a magyar kormány támogatását, kifejezte reményét, hogy a két forrásból érkező eszközök kombinációjával sikeres, tartalmas 2021-es évet várhatunk, amely során a muravidéki emberek újra csatlakozni tudnak majd a közösségi, társadalmi élethez, és hogy 2021 ténylegesen az újrakezdés éve lesz.

 

 

MCSi Design