kele
perec1
garas1
65. évfolyam
38. szám
Megjelenés:
2021. 09. 23.
kiscim3821
 

A szlovén érettségi egyenértékű a magyarral

beir02211Azon szlovéniai diákokat, akik a 2021/22-es tanévben Magyarországon szeretnék folytatni felsőoktatási tanulmányaikat, a korábbi évekhez képest kedvezőbb feltételek várják. Az érettségi bizonyítvány idéntől egyenértékű a magyarországival és – megfelelő pontszámmal – lehetővé teszi a közvetlen beiratkozást a magyar egyetemekre.  

Mint már az ősz folyamán tudósítottunk róla, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) kezdeményezése a magyarországi Oktatási Hivatalnál, hogy a muravidéki diákok szlovéniai érettségi vizsgaeredményeit kedvezőbben, illetve ekvivalensen értékelje a felvételi eljárás során, eredménnyel járt. A 2020-ban vagy azt követően szerzett érettségi magyar nyelvből mint anyanyelvből, matematikából (emelt szinten), biológiából, fizikából, földrajzból és történelemből Magyarországon 2021-től emelt szintű vizsgaeredménynek számít és pontot hoz a felvételi eljárás során. A szlovén nyelvből vagy a szlovénból mint második nyelvből tett érettségi vizsgát pedig emelt szintű idegen nyelvi érettségi tantárgynak ismerik el.

beir02212Az MMÖNK kezdeményezte a kémiaérettségi megvizsgálását is, de mivel a szlovéniai vizsgakövetelmények ennél a tantárgynál 60 százalékban egyeznek meg a magyarországi emelt szintű érettségi vizsgakövetelménnyel (a minimum a 75 százalékos egyezés), a kémiából tett érettségi vizsgát nem tudják elismerni emelt szinten. A szociológia viszont, melynek bevizsgálása szintén felmerült, nem ismerhető el érettségi tantárgyként, mivel ebből a tantárgyból Magyarországon nem lehet érettségit tenni, illetve érettségi pontra számítani egyetlen szakon sem.    

beir02213A 2021 szeptemberében induló magyarországi képzések december végén megjelent felvételi tájékoztatójában (www.felvi.hu) az MMÖNK kérésére a szlovéniai jelentkezőkre vonatkozó új eljárás külön fejezetben található. Az érdeklődők a tájékoztató 5.2.2.6. számú fejezetében például megtalálhatják a szlovéniai jegyek átszámítását a magyarországi rendszerre is.

A felvételi kérelmet február 15-ig kell leadni.

A szlovéniai érettségizők tehát idéntől közvetlenül jelentkezhetnek a magyarországi egyetemekre, de természetesen továbbra is nyitva áll az egyéves érettségi előkészítő képzés lehetősége a budapesti Balassi Intézetben. A pályázat az előkészítőre hagyományosan a tavasz folyamán jelenik meg.

 

 

MCSi Design