A névteremtés egyik módja a feledésbe merült régi nevek felelevenítése. A kereszténység előtti időből származó nevek közül sok köszönheti a létét annak, hogy a 19. század derekán ismét divatba jöttek a régi magyar nevek. Újra ismert és kedvelt férfinév lett az Árpád, Béla, Csaba, Elemér, Jenő, Lehel, Levente. A női nevek között népszerűvé vált az azonos tőből teremtett Emese és Emőke, valamint az Enikő, Etelka, Etelke, Ildikó, Jolán.
Több olyan nevünk is van, amelynek felújított formája téves alakból származik. A mai Géza név a középkori írott források 19. századi téves olvasatából keletkezett. A betűk régi hangértékének figyelembevételével a helyesebb alak Gyejcsa, Gyécsa, Gyécse, Décse volna. Ez a név az Árpád-korban volt használatos, több királyunk is viselte. Alapja egy török eredetű méltóságnév (’herceg’), amelyhez magyar kicsinyítő képző járult (’hercegecske’). Mai keresztnévkincsünkben több alakváltozata is önálló névként anyakönyvezhető: Décse, Gécsa, Gejza, Gyécsa. Ugyancsak a 19. században tévesen ejtett méltóságnévből keletkezett a Zoltán név. Régi magyar személynévként a z betűt sz hangként ejtették, tehát az Árpád-kori ejtése: [szoltán]. Jelentése összefügg a később kialakult szultán szó jelentésével: ’uralkodó, fejedelem’. A 14. századra eltűnt a névkincsből, csak a 19. századi felújítás nyomán jelent meg ismét. A mai magyar keresztnévkincsben meglévő önálló névként használatos alakváltozatai: Solt, Zolta, Zsolt.
Szintén téves olvasat eredménye a Petúr férfinevünk. A középkori helyesírással a Péter név nyelvjárási Petür változatát Petur formában írták, azaz az ü hang jelölésére az u betűt használták. Ennek az alaknak a téves olvasatából származik a Petúr név, amely a mai magyar keresztnévkincsben Petur alakváltozatban is létezik.
A felújított nevek sajátos csoportját képviselik azok, amelyeknek nemcsak a régi magyar nyelvben volt közszói jelentésük, hanem ma is részei a köznyelvi szókészletnek. Férfinevek: Bajnok, Bátor, Bors, Csikó, Erős, Sólyom, Som, Tormás, Táltos. Női nevek: Ajándék, Balzsam, Gyöngy, Piros, Színes.
A fenti csoport átvezet bennünket a névteremtésnek ősidőktől kezdve jól ismert formájához, a közszavak személynévként való használatához. Az újabban keletkezett férfinevek közül ide sorolhatjuk: Bojtorján, Dalia, Jávor, Regös. Női nevek jóval nagyobb számban sorolhatók ebbe a típusba. Sok közöttük a növénynév: Árnika, Borbolya, Borostyán, Gyopár, Kála, Kökény, Liliom, Magnólia, Mandula, Málna, Montika (’pipitér’), Sziringa (’orgona’). Sok az értékes vagy pozitív dolgot jelentő közszóból alakult név: Korall, Gyémánt, Platina, Remény, Szellő.
A névteremtés másik formája az írók, művészek által kitalált nevek keresztnévként való elterjedése. A műalkotások révén ismertté és kedveltté vált nevek folyamatosan bővítik a névkincset. Már a 12–13. századtól vannak adataink arról, hogy a trójai mondakör hőseinek nevei Európa-szerte elterjedtek, de divatosak voltak a francia lovagregények hőseinek és hősnőinek nevei is. Középkori irodalmi eredetű neveink közé tartozik a Roland-ének hatására népszerűvé váló Roland ~ Loránd, Lóránt és Olivér nevünk. Külön érdekesség, hogy az utóbbi név esetében az irodalmi névadás kétszeres hatásának lehetünk tanúi. Ugyanis az évszázadok alatt majdnem feledésbe merült Olivér nevet a 19. században Jósika Miklós újította fel és tette népszerűvé Abafi című regényének főhőse által.
Keresztneveink között egyaránt van példa a magyar és az idegen szerzők műveiből elterjedt nevekre, verses és prózai művek, regények, színdarabok, operák, filmek hőseinek ily módon való továbbélésére. Regényhős nevéből vált önálló keresztnévvé: Árnika, Berzsián, Eszténa, Kincső, Száva, Szilamér, Tímea, Zéta. Valamely dráma szereplőjének nevéből keletkezett: Anitra, Hippia, Tünde, Zuboly. Zenemű szereplője volt: Almiréna, Pamína. Filmszereplő nevéből vált keresztnévvé: Alóma.
