kele
perec1
garas1
63. évfolyam
29. szám
Megjelenés:
2019. 07. 18.
2919
 

Hiedelmek és tévhitek a nyelvről – Farkasgyerekek és a nyelvelsajátítás

Bizonyára mindannyiunk számára ismerősen cseng Maugli vagy éppen Tarzan neve, akik a (kitalált) történet szerint India, illetve Afrika dzsungelében nevelkedtek, szüleiket, családjukat vadállatok helyettesítették, vadállatok módjára éltek, majd miután kapcsolatba léptek embertársaikkal, elsajátították az emberi nyelvet és többé-kevésbé az emberi társadalomba is beilleszkedtek. De szintén ebbe a sorba illeszthető a magyar Hany Istók legendája is, akinek alakját még Jókai Mór is megidézte a Névtelen vár című regényében.

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy miért említjük a fenti alakokat egy olyan cikkben, amely elsősorban a nyelvvel, nyelvekkel foglalkozik? A válasz erre az, hogy Maugli és Tarzan ugyan a képzelet szüleményei, ugyanakkor az a momentum, hogy az emberi társadalomtól elszeparálva töltött gyermekkor után képesek voltak megtanulni a nyelvet, nagyon is a nyelvészet tárgykörébe tartozó probléma.

A témával kapcsolatban az egyik kulcsfogalom az úgynevezett kritikus periódus. Ezt az elméletet a 20. században alkották meg, és a lényegét röviden a következőképpen lehet összefoglalni: a nyelvelsajátításnak van egy olyan szakasza (nagyjából a gyermek 7 éves koráig bezárólag), amikor a nyelvhez kapcsolódó agyi fejlődésnek (az agyféltekék specializációjának) meg kell történnie, ellenkező esetben a normális nyelvi fejlődés nem megy végbe. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kritikus periódusban a gyermeket megfelelő és elégséges nyelvi ingernek kell érnie az optimális nyelvfejlődéshez.

Az elmélet megalkotásában érdekes módon pont a bevezetőben említett „farkasgyerekek” esetei szolgáltak bizonyítékul, ugyanis „farkasgyerekek” (vagy más elnevezéssel „vadgyerekek”) a valóságban is léteztek, léteznek. Az egyik legismertebb eset az 1970-es évek Amerikájából származik: a Genie nevű kislányról van szó, akit szülei másfél és tizenhárom éves kora között a külvilágtól elzárva, lekötözve tartottak, sőt még a beszédet is megtiltották neki. Kiszabadulásakor a kislány gyakorlatilag süketnéma volt, szókincse nagyjából 20 szót tett ki. Ezután évekig vizsgálták és próbálták fejleszteni kommunikációját, de soha nem tanult meg beszélni, habár jelbeszédre képes volt, viszont szociális készségei szintén rendkívül visszamaradottak maradtak. Mi következik tehát Genie és a hozzá hasonlók eseteiből? Az, hogy hiába a későbbi megfeszített munka, a kritikus periódus alatt elmaradt nyelvi hatások a későbbi fejlődés során már nem, vagy csak részben pótolhatók.

Visszatérve a bevezetőben említett példáinkhoz, izgalmas kérdésnek ígérkezik annak megválaszolása, vajon elméletileg előfordulhatna-e, hogy a farkasgyerekek története a valóságban is megtörténjen. A kritikus periódus elmélete tükrében a válasz egyértelműen nem. Hiszen gondoljunk csak bele: például Tarzan, aki egészen felnőttkoráig a majmokkal él, megtanulja az angol nyelvet, sőt rövid ideig még a nyugati társadalomba, városi körülmények közé is beilleszkedik, még ha ott nem is érzi jól magát. Lehet azonban bármilyen izgalmas és szórakoztató Tarzan története, a valósághoz és a tudományos tényekhez vajmi kevés köze van, hiszen ha azokat figyelembe veszi az író, akkor Tarzan valószínűleg egy szellemileg visszamaradott, kommunikációra csak alig-alig képes alakként jelenne meg előttünk, nem pedig egy intelligens, magát minden helyzetben feltaláló hősként.

Dr. Gaál Péter

Maribori Egyetem, magyar lektor

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben