U21-es Eb: mindkét rendező ország kiesett

  • Nyomtatás
  • sport u1421Ahogy arról már beszámoltunk, március 24-én elrajtolt a szlovén-magyar közös rendezésű U21-es labdarúgó Európa-bajnokság, amelynek csoportmeccsei március utolsó napján lezárultak.

    Az európai szövetség (UEFA) második legnagyobb válogatott tornáján a kontinens 16 legjobb ifjúsági futballválogatottja szerepelt négy csoportba osztva. A két rendező ország alanyi jogon szerepelhetett a tornán, míg a többieknek ki kellett harcolni a részvételt egy selejtezősorozatban. Magyarország – Gera Zoltán szövetségi edző vezetésével – az A csoportban indult Németországgal (0:3), Romániával (1:2), valamint Hollandiával (1:6), és három vesztes meccset követően nulla ponttal kiestek. Szlovénia – Milenko Ačimovič szövetségi kapitánnyal – ellenfelei a B csoportban a címvédő Spanyolország (0:3), Csehország (1:1), valamint Olaszország (4:0) voltak. A csehek elleni döntetlen révén egy pontot tudtak szerezni, ezzel azonban szintén csak sereghajtók lettek csoportjukban. Az A csoportból így Hollandia és Németország, a B-ből pedig Spanyolország és Olaszország jutott az egyenes kieséses szakaszba. A C csoportban Dánia, Franciaország, Oroszország, továbbá Izland ifjai küzdöttek meg egymással, és előbbi kettő jutott tovább a legjobb nyolc közé, a D csoport két legjobbja pedig Portugália és Horvátország lett, őket követte Anglia és Svájc. A nyolc továbbjutó május 31-én folytatja a tornát. Hollandia Franciaországgal fog megküzdeni Budapesten, Dánia pedig Németországgal Székesfehérváron. Szlovéniában is két negyeddöntőt rendeznek: Spanyolország – Horvátország Mariborban, valamint Portugália – Olaszország Ljubljanában. Június 3-án lesznek a negyeddöntők Székesfehérváron, illetve Mariborban, 6-án pedig a döntő a szlovén fővárosban, ahol kiderül, Európa mely nemzetének van a legjobb utánpótlás-válogatottja.

    SoPe