kele
perec1
garas1
65. évfolyam
24. szám
Megjelenés:
2021. 06. 17.
kiscimn2421
 

Sportmix

sport csente2021Hivatalos: felfüggesztették a bajnokságokat: Május 13-án a Lendvai és Muraszombati Községközi Labdarúgó Szövetség végrehajtóbizottsága hivatalosan is bejelentette, hogy ülésükön elfogadták a határozatot, miszerint az általuk irányított bajnokságok felfüggesztésre kerülnek. Erre már korábban számítani lehetett, hiszen a két szövetség elnökei, valamint a klubok vezetői is többször említették, hogy a jelen járványügyi szabályozások mellett az amatőr ligáknak nincs értelmük. A két szövetség bajnokságai október közepétől szüneteltek. Akkor a Muravidéki Ligában szereplő Olimpija Hosszúfalu a 14. helyen állt, míg a Lendvai KLSZ ligáját Csente vezette. A következő bajnoki idény lebonyolítási formájáról időben értesítik a szövetségek csapatait az országos szövetség utasításai szerint.

F.h.m., SoPe

 

Vegyes teljesítmény

Múlt szombaton fogadta a Nafta 1903 U17-es és U19-es szekciója Krško fiataljait az ifjúsági másodosztály 10. fordulójában. Az U17 0:1-es vereséget szenvedett, míg az U19 3:1-re győzni tudott. A lendvaiak három góljából kettőt Koščak Lovro, míg egyet Sobočan Tine szerzett. Ezzel az eredménnyel három ponttal lett gazdagabb a Nafta, amely az összesített táblázat 9. helyén áll 17 szerzett ponttal. A következő fordulóban Mariborba látogatnak a Taborhoz.

F.h.m.

 

Megvan a licenc, maradhatnak a másodosztályban

A Szlovén Labdarúgószövetség licencadó bizottsága a szervezet alapszabályzata alapján úgy döntött, hogy engedélyezi a lendvai Nafta 1903 labdarúgóklubnak a másodosztályban indulást a következő bajnoki szezonban is. A bizottság megállapítása szerint a klub minden feltételnek eleget tesz úgy az infrastruktúra, mint a pénzügyek terén, továbbá az adminisztrációs kritériumok is rendben vannak. A Nafta vezetősége így nyugodtan készülhet a bajnokságra a 2021/2022-es idényben is.

F.h.m.

 

 

sport ivacic2021

Ivačič a Lendvai Speedway Teamből harmadik

Május 9-én zajlott a nyílt egyéni olasz salakmotoros bajnokság futama Terenzanóban, amelyen szlovén versenyzők is indultak. A Lendvai Speedway Team új versenyzője, az aktuális szlovén bajnok, Ivačič Matic is részt vett a futamon, amelyen a kitűnő harmadik helyen ért célba. A járványhelyzet miatt sajnos továbbra sem lehet tudni, Szlovéniában mikor folytatódhatnak a versenyek. Addig is a hazai versenyzők a hasonló nyílt versenyeken tudnak csupán részt venni.

SoPe

 

Taroltak a lendvai céllövészek az első fordulóban

Elindult a Muravidéki Céllövőliga, amelyben a lendvai, valamint a dobronaki lövészek is érdekeltek. A versenyzők négy kategóriában mérték össze tudásukat: pisztollyal, revolverrel, kiskaliberű pisztollyal, valamint kiskaliberű puskával is lőttek. Az összes számot lendvai versenyzők nyerték meg. Pisztoly számban Aladič Elemir első, míg Benkovič Tomaž, a dobronaki Jezero lövésze harmadik lett. Revolver kategóriában a lendvai Režonja Andrej első, Aladič Elemir pedig második lett ugyanannyi ponttal. Aladič a kiskaliberű pisztoly, valamint a kiskaliberű puska számot is megnyerte. Előbbi kategóriában a dobronaki Babič Jožef második, Babič Mitja pedig harmadik lett, utóbbiban pedig Aladič Aleksanderé lett az ezüst, míg Duh Franccé a bronz, mindketten Lendvát képviselték. A Jezero érdekelt volt még az országos B liga 5. fordulójában is. Ellenfelük a Rudnik volt, akikkel Tornisán mérték össze erejüket, ám 5:1-es eredménnyel alulmaradtak.

SoPe

 

 

MCSi Design