kele
perec1
garas1
65. évfolyam
30. szám
Megjelenés:
2021. 07. 29.
kiscim3021
 

Győzelem a magyar, vereség a horvát csapat ellen

sport naf belupo2821A lendvai Nafta 1903 az elmúlt héten is gőzerővel készült az új bajnoki idényre, két felkészülési mérkőzést is játszottak.

Július 7-én hazai pályán győzték le Nagykanizsa csapatát: Nafta 1903 – Nagykanizsa 2:0 (1:0). A végeredmény nem igazán tükrözi a mutatott játék képét, hiszen a lendvaiak akár nagyobb gólaránnyal is győzhettek volna a harmadosztályú zalai gárda ellen. Mindkét játékrészben egy-egy találat született, az elsőt Stare Marsel szerezte egy mélységi passzt követően. A fordulás után is volt gólszerzési lehetőség, továbbá Rebernik és Vinko is felkerülhetett volna a góllövőlistára, ám pontatlanok voltak. A végeredményt Haljeta Nermin állította be a 72. percben.

Három nappal a hazai találkozó után a lendvaiak Koprivnicára látogattak (fölső képünkön), ahol kikaptak a helyi csapattól: Slaven Belupo – Nafta 1903 5:3 (2:2). A vendégek az első játékrészben talpon tudtak maradni a horvát első osztályban szereplő ellenfelükkel szemben, ám a végére kijött a két csapat közti különbség. Zvonarek góljával már a meccs legelején előnybe kerültek a házigazdák, ám Haljeta és Oštrek révén a Nafta rövid időre meg tudta fordítani az állást. Az első félidő vége előtt Zirdum egyenlített, így 2:2-vel vonulhattak szünetre a csapatok. A második félidő első tíz percében Zvonarek és Bogojević találataival a Slaven Belupo már kettővel vezetett. Monjac rúgta a horvát csapat ötödik gólját, aki három éve még a lendvaiak csapatában játszott, majd a találkozó utolsó, nyolcadik találata is megszületett Vinko révén, így a végeredmény 5:3 lett. A délelőtti mérkőzésen a Nafta kezdője a következő volt: Cotman, Vinko, Kumer, Bolla, Novinič, Rebernik, Haljeta, Oštrek, Čuček Bezjak, Florjanc, Korošec. Rajtuk kívül Magdič, Galoši, Drk, Fekete, Šimunković, Močić, valamint Martinjaš is lehetőséget kapott Dončić edzőtől. A lendvaiak nyáron még három barátságos meccset fognak játszani hazai pályán.

 

 

Támadó és védő is érkezett

Az átigazolási időszak első napjaiban két focista is érkezett a Nafta 1903-hoz, egy csatár és egy védő. Előbbi poszton a 20 éves Burai Erik kap a következő szezontól lehetőséget a kékeknél. A fiatal magyar támadó az Illés Akadémiánál, a dán Midtjyllandnál, a DVSC-nél és a DEAC-nál, valamint a Békéscsabánál is szerepelt, és a magyar első osztályban játszó Mezőkövesdtől szerződött Lendvára. Egy évre szóló szerződése 2022 nyarán meghosszabbítható még egy idényre.

Új védő is érkezett Kumer Žan személyében. A 25 esztendős Kumer 53 szereplést tudhat maga mögött a szlovén első ligában a Triglav, a Radomlje, valamint a Domžale egykori játékosaként. A másodosztályban is szerepelt már 33 meccsen, és hét gólt is szerzett.

 

 

 

MCSi Design