kele
perec1
garas1
62. évfolyam
42. szám
Lendva 
2018. 10. 18.
kiscim4218
 

Izgalmas lesz a véghajrá: Veržej – Nafta 1903 3:5 (1:1)

sport nafta monjac1918A bajnokság 27. fordulójában a Nafta a sereghajtó Veržejjel nézett szembe, amelynek kemény ellenállását csak a második félidőben, emberhátrányból sikerült megtörni. A mérkőzésen sárga lapos eltiltása miatt Novinić, Leuštek és Osmanaj hiányzott, Živko pedig sérülés szenvedett és pihenőre kényszerült.

A mérkőzésen kezdeményezőbben játszott a Nafta, és már a 10. percben előnyhöz jutott, amikor szöglet után Cekovski továbbította a hálóba a kiütött labdát. Döntetlen lett a félidő eredménye, miután Ahmetović egy 11-est értékesített.

sport nafta ostrek1918A térfélcserét követően izgalmasabb lett az összecsapás és a gólgyártás is beindult. Oštrek remek szabadrúgásával mintegy 20 méterről kipókhálózta a kapu sarkát, amivel újra vezetést szerzett a Naftának. A mérkőzés 57. percében Cekovski begyűjtötte második sárga lapját és elhagyni kényszerült a pályát. A hazaiak ezek után lendületbe jöttek, Grmek sikeresen kivitelezett 11-esével először egyenlítettek, majd két perc elteltével Ahmetović előnyt szerzett Veržejnek. Hátrányba kerülve összekapta magát a Nafta és erőteljesen támadott, folyamatosan nyomást gyakorolva a vendégkapura. Ennek a 67. percben eredménye is lett, amikor Vinko a 16-os széléről lapos lövéssel legyőzte Irgolič kapust. A harmadik 11-est a mérkőzésen a Naftának ítélte a játékvezető, miután Roginićot buktatták a 16-oson belül. Oštrek hibátlanul célzott. Az érdekes és gólokban gazdag mérkőzés végeredményét Monjac (fölső képünkön) állította be egy beadás után.

A győzelemmel a Nafta ugyan újra fellépett a második helyre, de pihenőre nincs idő, hiszen a Drava ugyanannyi ponttal áll, a feljutást tehát egyetlen botlás is eldöntheti, így három fordulóval a bajnokság vége előtt igazán izgalmas véghajrá ígérkezik.

 

 

A mérkőzés helyszíne: Stadion Čistina, Veržej

A nézők száma: 200

Játékvezetők: Janžekovič Borut, Gabrovec David, Skok Aleš

Szövetségi ellenőr: Germič Dejan

Veržej: Irgolič, Ftičar, Kolar Robnik, Maučec, Volmajer, Vok (Fanedl 76.), Čuk, Lah, Šošterič, Ahmetović, Grmek (Hanžel 86.) edző: Radoš Boris  

Nafta 1903: Raduha, Šeruga, Vöröš, Monjac (Ilić 91.), Malešević, Zeljko, Oštrek (Magdič 93.), Cekovski, Roginić, Grabant (Pozsgai 89.), Vinko, edző: ifj. Fridl Franc

Gólszerző: Cekovski (10.), Ahmetović (31., 11-es), 60.), Oštrek (54., 72., 11-es), Grmek (58., 11-es), Vinko (67.), Monjac (86.)

Sárga lap: Vok, Cekovski, Ftičar, Čuk

Piros lap: Cekovski

 

F.h.m.

 

Krka – Mura 2:1 (1:0)

A bajnoki cím megszerzését másodjára sem sikerült megerősítenie a muraszombati csapatnak. A Krka elleni mérkőzés kezdetén erőteljesen támadott a fekete-fehér felállás, amikor saját térfelére szorította a hazai gárdát. A kihagyott helyzetek után a muraszombati csapat váratlanul visszaesett és a mérkőzés végéig nem is tudott felülkerekedni a Krka együttesén. A hazaiak kihasználták az ellenfél szervezetlen játékát és egy perccel a félidő vége előtt Kešinović révén vezetést szereztek. A folytatásban is a vendéglátók voltak jobbal, s a 61. percben Vujčić révén a második gólt is megszerezték. A 79. percben Maroša faragott a hátrányból, de többre már nem futotta az időből.

hs 

MCSi Design