kele
perec1
garas1
62. évfolyam
50. szám
Lendva 
2018. 12. 13.
kiscim5018
 

Nafta 1903 – Kalcer Radomlje 1:0 (0:0)

nafta3218Szombaton este a tévéképernyők előtt is követhető volt a 2018/19-es másodosztályú bajnokság nyitófordulójának utolsó mérkőzése a Nafta és a mindig „problémás” Radomlje között.

Az első félidőben mindként oldalon állandó veszélyben forogtak a kapuk. Az első ígéretes akció végén a vendégek szerezhettek volna vezetést, azonban Jakovljević fejese Raduha kezében kötött ki. Ezt követően a bal oldalon a tavalyi bajnokság gólkirálya, Roginić lépett meg a radomljei védelemtől, de ő is Adam kapust vette célba. Távoli lövésekkel Primc és Oštrek is próbálkozott, de azok mind elkerülték a kapukat. Az egyik leleményes áttörésben Vinko rosszul találta el a labdát, a szünetig pedig Raduhát is többször megdolgoztatták a vendégek.

 

A második félidőben a hazaiak erőteljesen támadásba lendültek, aztán ahogy csereként beállt Cvrtila, a Nafta új erősítése, felélénkült a hazaiak játéka. A Veržej és a Krka egykori játékosa először megdöngette a vendégek kapufáját, majd a félidő derekán vezetést is szerzett a Naftának: Maleševič szabadrúgását követően fejjel juttatta a hálóba a labdát. A nagy hőségben a hazaiak keményen megdolgoztak az első három pontért.

Ifj. Fridl Franc edző a mérkőzés végén kifejtette, nehéz nyitómérkőzésre számítottak, hiszen Radomlje csapata jó ellenfél és már okozott nehézségeket a Naftának. Ehhez mérten az első félidőben a csapat nem tudta elkapni a megfelelő játékütemet, de a folytatásban a játékosok keményen megdolgoztak a megérdemelt győzelemért.

A mérkőzés helyszíne: Lendvai Sportpark

A nézők száma: 350

Játékvezetők: Matković Aleksander, Perger Primož, Karmel Vidko  

Szövetségi ellenőr: Tkalčič Silvester

Nafta 1903: Raduha, Grabant (Cvrtila 46.), Oštrek (Zeljko 87.), Malešević, Novinić, Živko, Vas (Ploj 75.), Vinko, Cekovski, Leuštek, Roginić, edző: ifj. Fridl Franc

Radomlje: Adam, Halilović, Primc, Jazbec, Kondič, Hajrić, Cerar (Nuhanović 84.), Jakovljević, Trdin (Gomara Zamorano 80.), Mornar, Perger (Perger 73.), edző: Bašić Nermin   

Gólszerző: Cvrtila (76.)

Sárga lap: Primc, Novinić, Oštrek, Leuštek, Halilović, Cvrtila, Kondič, Jakovljević 

Piros lap: –

MCSi Design