kele
perec1
garas1
62. évfolyam
39. szám
Lendva 
2018. 09. 27.
kiscim3918
 

A kitartást tükrözik a fiatalok eredményei

sport coal3618A petesházi Coal Sportlövészeti Egyesület 25 éves múltra tekint vissza. A harminctagú egyesületet Kopinja Jože vezeti, akinek tavasszal újabb négyéves elnöki megbízatást szavaztak meg a tagok a tisztújító közgyűlésen. Vele beszélgettünk az egyesület jelenlegi helyzetéről és a tervekről.

Kopinja Jože már a kezdetektől részese az egyesület életének, fiatal céllövőként lett tag és a mai napig is versenyez. Miután az egyesület túlélte a hullámvölgyeket, Kopinja elvállalta az elnöki tisztséget. Azóta egy fiatal csapattal folytatja a negyed százados lövészeti hagyományt Petesházán.

Jelenleg az egyesületnek harminc tagja van, akiknek a fele aktívan foglalkozik a sportlövészettel és a versenyzéssel. Az elnök elmondása szerint az sportegyesületnek a felnőtt korosztályban két légpuskás versenycsapata van, az egyik a harmadosztály északkeleti csoportjában, a másik a másodosztályban szerepel, valamint az utánpótlással is aktívan foglalkoznak. Éppen a fiatalok sportág iránti érdeklődése adott újabb lendületet az egyesületi életnek. Öt 8 és 13 év közötti gyermek két éve buzgón látogatja az edzéseket, aminek rövid időn belül komoly eredményei is lettek: „A gyerekek szépen fejlődnek, ezt Galambos Milan országos negyedik helyezése is bizonyította idén.” Emellett az egyesület már néhány éve sikeresen vezeti a hagyományos Nemzetközi Kiskaliberű Puskaversenyt is.

sport coal36182A tervek között szerepel a lőtér és a felszerelés korszerűsítése, ami hat elektronikus lőlap és új versenypuskák beszerzését jelenti – tudtuk meg az elnöktől. Kettő elektronikus lőlap megvásárlására tavaly már sor került, amivel az edzéskörülmények korszerű szintre emelkedtek. Minél előbb szükség lenne viszont még egy lőlap beszerzésére, hogy a csapatedzések is folyamatosabban és könnyebben folyhassanak, hangoztatta az elnök. Ezen kívül az elavult felszerelés korszerűsítésére is igény van, ezért évente igyekeznek egy-egy új versenypuskát vásárolni. A kitűzött célok megvalósítása viszont értelemszerűen a pénzügyi támogatásoktól függ.

Az ősszel kezdődő versenyidényben a felnőtt korosztály két ligája és a korosztályos ifjúsági liga mellett az úgynevezett Kekčev Kupa versenysorozatba is tervezik a benevezést. Emellett a toborzást és a sportág népszerűsítését is fontos feladatnak tartják.
MCSi Design