kele
perec1
garas1
62. évfolyam
41. szám
Lendva 
2018. 10. 11.
kiscim4118
 

Horvat Niko hazai pályán védte meg bajnoki címét

sport ij4018A Lendvai Íjászklub a hétvégén kétnapos pályaíjászati versenyt rendezett a petesházi stadionban, ahol szombaton az országos kupasorozat záró megmérettetése mellett az utánpótlás korosztályok és az öregfiúk országos bajnoksága folyt. Vasárnap a felnőtt mezőny küzdött a bajnoki címekért.

Szombaton nehéz körülmények között bonyolították le a megmérettetéseket, a szeles időjárásban külön kihívást jelentett a versenyen. A széllel 85 versenyző küzdött 25 szlovén, horvát és magyar klubból. A lendvaiak soraiból négy íjász kiváló eredményeket ért el. Horvat Niko a fiúk mezőnyében magabiztos győzelmet aratott, olimpiai íjjal 658 körös teljesítménnyel hazai pályán megvédte bajnoki címét. A címvédő elégedett volt a verseny végén, hiszen a nehéz körülmények között is sikerült helytállnia: „A rövidnek tűnő, negyvenméteres távon nem volt egyszerű pontosan lőni, mint a papír, úgy röpködtek a nyilaim a levegőben, ennek ellenére nagy előnnyel sikerült győznöm.” Az alapszakasz megnyerése után Niko a kieséses megmérettetésen a döntőben szenvedett vereséget. A fiatal tehetségtől megtudtuk azt is, hogy a téli teremíjászati idényt a serdülő kategóriában kezdi, ami külön kihívást jelent számára. A korosztályban erősebb a mezőny, de már lehetősége lesz bekerülni a válogatottba. Horvat mellett csigás íjjal remekül teljesített Biro Mihael is, aki 549 körrel az országos második helyet szerezte meg. A sikeres klubszerepléshez Komaricki Nik is hozzájárult, aki olimpiai íjjal és 499 körrel negyedik lett. Az országos kupasorozat utolsó küzdelmében Somi Lars a felnőtt kategóriában olimpiai íjjal 455 körrel a harmadik helyen zárt.

Másnap kiváló feltételek mellett, napos időjárásban folyt az országos felnőtt íjászbajnokság, amelyre 36 íjász nevezett be 15 klubból. A hazai egyesületből csupán Somi Lars lépett pályára, aki az alapszakaszban a 12. helyen végzett, a kieséses versenyben pedig a nyolcaddöntőig jutott. Az elért eredményről elmondta, a verseny nem az elvárásai szerint alakult, jobban is szerepelhetett volna: „Az eredmény egyrészt az edzések hiányát tükrözi, mivel a lendvai edzőpályán egyelőre nincsen lehetőség a kategóriám hetvenméteres távján gyakorolni.” Az országos bajnoki címet olimpiai íjjal Štrajhar Gašper Kamnikból szerezte meg, a hölgyek mezőnyében Umer Ana lett a legjobb Ankaranból. Csigás íjjal a bajnoki címet Vuilov Andrei lőtte meg a Potens klubból, a nőknél pedig Pajk Aneja Šmarna Goráról.

Kuzma Kristijan, a lendvai klub elnöke a kétnapos rendezvényről azt nyilatkozta, hogy szombaton szép számban jelentek meg versenyzők a versenyen, amely így színvonalas is volt. A vasárnapi mezőnnyel viszont kevésbé elégedettek, hiszen néhányan nem jöttek el az országos elitből: „A legjobb mezőnyre számítottunk, de többen is hiányoztak az élvonalból. De összességében számunkra sikeres volt a hétvége. Továbbra is látható az egyesület folyamatos fejlődése, amit az egyre színvonalasabb versenyek szervezése is tükröz. Ilyen volt az országos bajnokság is, amelynek első alkalommal voltunk a házigazdái, jövőre pedig esély van arra, hogy szervezői legyünk a közép-európai íjászkupának.”
 
 
MCSi Design