kele
perec1
garas1
62. évfolyam
49. szám
Lendva 
2018. 12. 06.
kiscim4918
 

A Nafta a Murával játszott

nafta U4918Habár a Nafta 1903 két korosztályos csapata számára az idei bajnokság őszi idénye november 18-án befejeződött, a csapatok nem pihennek. A levezető edzések még december közepéig tartanak, amiket edzőmérkőzésekkel tarkítanak és egyben próbajátékosok tesztelésére is alkalmasak ezek a találkozók. Szombaton a Mura élvonalban játszó utánpótláscsapatai érkeztek a lendvai műfüves pályájára, ahol két küzdelmes meccset láthatott a közönség.

 

Elsőként a serdülők léptek pályára. A Mura már az első félidőben háromgólos előnyt szerzett és a folytatásban is mezőnyfölényben játszott. A végeredmény 4:0 lett a vendégek javára, a találatokat Štrakelj, Antolin, Kralj és Erniša szerezte. Amint a mérkőzés végén Hermán István, a Nafta 1903 serdülőcsapatának edzője hangsúlyozta, a december közepéig tartó edzésidőszakot részben barátságos mérkőzésekre szánják, hiszen ezek alkalmasak a próbajátékosok szerepeltetésére is. Amint megtudtuk, a mérkőzésen öt próbajátékos kapott lehetőséget a bizonyításra: „Főleg azokban a korosztályokban szükséges az erősítés, amelyekben nem érjük el az elvárt minőségi szintet. Ezért az eggyel alacsonyabb (U15) korosztályt képviselő – 2003-as és 2004-es születésű – játékosok voltak próbajátékon. Emellett ezekkel az erősebb mérkőzésekkel tartjuk a gyerekeket versenyritmusban.” A csapat szerdán játszott visszavágót a horvát első osztályú Slaven Belupo csapatával (U16), pénteken pedig Muraszombatban a Mura vendége lesz a két lendvai korosztályos csapat.

Szombaton kora délután az ifik léptek pályára, akik szervezetten játszottak és a mérkőzés elején a vendégkapus hibájából vezetést is szereztek, majd Zelkóról pattant hálóba a labda. A második félidőben Pavšič értékesített egy büntetőt, így a végeredmény 2:1 lett.

 

 

MCSi Design