kele
perec1
garas1
63. évfolyam
3. szám
Lendva 
2019. 01. 17.
kiscim0319
 

Újabb három pontot gyűjtöttek

sport murania5018A lendvai Muránia röplabdaklub hölgycsapata remek szurkolói körítés mellett újabb hazai győzelmet zsebelt be. A 3. keleti országos liga 8. fordulójában szombaton az Uniforest Prebold felállás ellen 3:1-re győztek a lendvaiak.

Az első játszmában a Muránia soraiban a hibák sorban követték egymást. Ebből kiindulva a szoros küzdelem ellenére el kellett fogadni a 23:25-ös vendégsikert. A folytatásban viszont a lendvai felállás már bátrabban és magabiztosabban játszott és a nyitások is feljavultak. Pontról pontra vették át a játék irányítását és a sorsdöntő pillanatokban is higgadtan játszottak. Ennek következtében a következő három szettet kis izgalommal ugyan, de simán 25:14-re, 25:22-re és 25:17-re nyerték.

„Kuhar Nika, Hozjan Ajda és Sarjaš Lana remek nyitásai után az ellenfél nem tudta kellőképpen megszervezni a támadásait, gyengébbek és átláthatóbbak lettek. Erre megfelelően ráéreztek a lányok és ehhez igazították a védelmet. A mérkőzésen továbbá remekül működött az összjáték is, a jó nyitásfogadás pedig Čiček Évának lehetővé tette a gyors támadásszervezést. Miután bevonta az összes csapattársat, teljesen ellehetetlenítette az ellenfél minden próbálkozását” – nyilatkozta Todorović Spasoje edző.

Az összesítésben a Muránia 9 ponttal ötödik, a tabellát pedig magabiztosan Črna csapata vezeti 24 ponttal.

(Fotó: Čiček Gregor)

MCSi Design