kele
perec1
garas1
63. évfolyam
33. szám
Megjelenés:
2019. 08. 16.
kiscim3319
 

Sportmix - hírek röviden

sport pilota3319Két szlovén pilóta állhatott a dobogó első, illetve harmadik fokára Németországban a 19. alkalommal megrendezett Nemzetközi Katonai Vitorlázórepülő Bajnokságon. A versenyt évek óta a Berlin, Lipcse és Drezda között lévő holzdorfi katonai repülőtéren rendezik. Idén kilenc ország 63 pilótája mérte össze rétermettségét.

A szlovén csapat: Damijan Korpič Muraszombatból és Robert Šlaus pilóta Mariborból, valamint Matjaž Jakša és Robert Prelec földi asszisztensek harmadik alkalommal vettek részt a versenyen. A szlovén pilóták, akik a szlovén fegyveres erők tagjai, DG 100-as vitorlásrepülővel versenyeztek. A versenyszámok hét napon keresztül folytak, többnyire jó időben. A verseny közben a szlovén pilóták az ígéretes kezdés után hoztak egy helytelen taktikai döntést, melynek következtében úgy tűnt, hogy kevés esélyük maradt a jó pontozásra. Ám a folytatásban bravúrosan teljesítettek és messze túlszárnyalták a versenytársakat. Végül kitűnő eredménnyel zárták a mezőnyt: az első helyen Robert Šlaus végzett (Letalski center Maribor) 5.598 ponttal, a második Karl Heinz Pfeiffer lett Németországból 5.589 ponttal, a 3. pedig Damijan Korpič (Aeroklub Murska Sobota) 5.501 ponttal.

 

FC Király SE – Nafta 1903 2:1 (2:1)

A Nafta 1903 U19-es utánpótláscsapata barátságos felkészülési meccsen vereséget szenvedett Szombathelyen. A végeredmény már a játék első felében kialakult, a vendégek egyetlen gólját Fekete Dániel szerezte. A lendvaiak rengeteg jó helyzetet alakítottak ki, de a támadók a házigazdák kapuja előtt sajnos pontatlanok voltak. A lendvaiak következő felkészülési meccse Bakovciban lesz a szaúd-arábiai Al Ailem csapata ellen.

 

LK Hotiza – FC Csesztreg 5:3 (3:2)

A hotizai focipályán a helyi csapat vendégül látta az I. Zala megyei ligában játszó FC Csesztreg csapatát. A csesztregiek edzője egyébként Németh Imre, aki néhány szlovén klubot is már megjárt, köztük a másodligás NK Nafta csapatát is.

A találkozón különösen jól szerepelt Vöröš Patrik, aki három gólt is rúgott, a másik két gólt pedig Goričanec Andrej szerezte meg. A hotizaiaknak több jó helyzetük is volt, Tibaut felső kapufát lőtt, de Kustec és Goričanec is jó helyzeteket hagyott ki.

 

NK Olimpija – NK Odranci 1:2 (0:2)

A lendvai körzeti labdarúgóliga kezdete előtti utolsó felkészülési meccsen múlt szombaton az Olimpija Hosszúfaluban fogadta a harmadligás odrijánci csapatot. A játék a hazaiak vereségével zárult, de az Olimpija jól küzdött és szép játékot mutatott be. Noha a vendégek már az első félidőben két góllal vezettek, a házigazdák nem adták fel, és Kepe Tihomir ügyes betörésével az eredményt 1:2-re szépítette. A második félidőben a hazaiak voltak erősebbek és visszaszorították a vendégeket a saját térfelükre. Nagyszerű lehetőséget szalasztott el Vida, de pontatlanul passzolt a kapu előtt.

 

Nafta 1903 – Király SE 2:1 (0:0)

A Nafta 1903 U17-es utánpótláscsapata Lendván fogadta a szombathelyi Király Akadémia fiatal játékosait. A hazaiak jól játszottak és sikerült 2:1-re megnyerniük a mérkőzést. Az 51. percben egy bal oldali támadásból Gerič Aleks rúgta az első gólt, a 67. percben pedig Mišič Mitja két gólra növelte a hazaiak előnyét. A vendégek a 77. percben szépítettek.

 

Hotiza – HNK Dolnji Kocovščak 2:0 (1:0)

Az utolsó felkészülési meccsen a Hotiza 2:0-ra megverte a horvátországi Dolnji Kocovščak csapatát. Mindkét félidőben egy gól született, az első gólt Kustec, a másodikat pedig Goričanec lőtte.

 

NK Panonija – NK Nedelica 0:0

Gyertyánosban a Panonija csapata hazai pályán fogadta Nedelicát. Érdekes mérkőzés volt, de gól nem született. Mindkét csapatnak voltak jó helyzetei, de főleg a pontatlan passzok miatt nem sikerült előnyt szereznie egyik csapatnak sem.

 

A Muraszombati Körzeti Labdarúgóliga eredményei

Az első fordulóban a következő eredmények születtek:

Rakičan – Hodoš 2:0 (1:0)

Kema Puconci – Serdica Kl. Šinko 5:1 (2:0)

Bakovci – Šalovci 7:0 (2:0)

Šd Bogojina – NK Aluvar Gančani 2:3 (1:0)

Čarda – CaNKova 10:0 (6:0)

Šd Ižakovci – NK Tromejnik Kuzma 2:6 (1:1)

Ven – Dokležovje 5:4 (0:0)

Apače – Radenska Slatina 0:2 (0:1)

Šd Roma – Šd NK Križevci 7:6 (1:0)

Grad – Tišina 3:1 (3:0)

NK Lipa – NK GoričaNKa 0:4 (0:0)

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben