kele
perec1
garas1
63. évfolyam
46. szám
Megjelenés:
2019. 11. 14.
kiscim4619
 

Esélytelenül az éllovas ellen

sport olimp4519A Muravidéki Liga 12. fordulójában vasárnap délután Nagypalina csapata érkezett a hosszúfalui Olimpija otthonába. Az éllovas ellen csupán az első húsz percben játszott egyenrangúan a Laslo Kristijan edző által vezetett csapat, majd Recek Sašo szabadrúgásából szerzett vezető gólja után az Olimpija váratlanul visszaesett. Az iram és a motiváció alábbhagyott, a próbálkozások mind sikertelenül végződtek és a mérkőzés végéig a csapat nem találta meg a gólhoz vezető utat.

A hazai gárdát a mérkőzést megtekintő 300 néző sem tudta talpra állítani, a bajnokság elején mutatott harciasságnak és küzdőszellemnek pedig nyoma sem volt. Gönc Erik csapatkapitány a rossz játékot és az első kapott gól utáni hanyatlás okát nem igazán tudta megmagyarázni: „A bajnokság elején tudtuk, hogy a liga erősebb és nehezebb lesz, mint a lendvai körzeti volt. Ennek tudatában is kezdtük az idényt, de ezúttal nem úgy alakult a játék, ahogy elképzeltük. Nem adjuk fel, továbbra is a bennmaradás a cél.” A találkozón Žugelj Andrej kétszer is lesújtott a vendéglátó csapatra, az első félidő 38. percében és a második játékrész 55. percében győzte le Bukovec Robert hálóőrt. Az Olimpija reménytelen játékára Car Luka tett pontot a 75. percben, amikor egy szabadrúgásnál jól helyezkedett a kapu előtt és megszerezte Palina negyedik gólját is.

 

 

Laslo Kristijan edző elégedetlenségének adott hangot a mérkőzés végén, főleg a komolytalan hozzáállást emlegette: „Nem láttam a pályán a megfelelő akaratot és az agresszivitást. Emellett hazai pályán megengedtük, hogy küzdelem nélkül végigsétáljon rajtunk az ellenfél. Számtalanszor hangoztatom, hogy ez már nem a lendvai körzeti liga, ahol félegőzzel nyertük a meccseket. Itt komoly ellenfelekkel nézünk szembe. Igaz viszont az is, hogy csak Tromejnik és Nagypalina játszott le bennünket, a többi mérkőzésen partiban voltunk, de szerencsétlenül mindig a rövidebbet húztuk.”

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben