kele
perec1
garas1
63. évfolyam
49. szám
Megjelenés:
2019. 12. 05.
kiscim4919
 

Vinko és Bizjak ismét betalált: Koroška Dravograd – Nafta 1903 1:3 (1:2)

naf4719Az őszi idény utolsó előtti fordulójában két meccs elhalasztását hozta a kedvezőtlen időjárás, így a Drava–Brda, valamint a Krško–Fužinar összecsapást későbbi időpontban játsszák. A Nafta szombaton a Koroška Dravograd otthonában lejátszotta a mérkőzést, és két döntetlen után Dravogradból fontos három pontot hozott el.

A Nafta mindkét játékrészben fölényben játszott, de az ellenfél sem hátrált meg, néhány szép helyzet előttük is kialakult. Miután Antič játékvezető a Bizjak ellen elkövetett szabálytalanságot nem büntette 11-essel, a vezetést a Naftának Vinko mégis megszerezte a 17. percben. Egy jobb oldali szöglet után a kapu előtti kavarodásban hozzá pattant a labda és közelről Kanduč hálójába helyezett. Gyenge negyedóra játékidő után szabadrúgásból egyenlített a hazai felállás, a beadásra jól érkezett Kogelnik, megzörgetve Raduha hálóját. Még a félidő előtt újra vezetést szerzett a Nafta, ezúttal a tizenhatoson belül az egyik hazai játékos kezezett. A játékvezető a fehér pontra mutatott, Bizjak pedig magabiztosan értékesítette a büntetőt.

A térfélcserét követően ismét Bizjak növelte a Nafta előnyét, aki kihasználta a hazaiak akadozó labdakihozását a 16-osból, a védelemtől elpattanó labdát lőtte a hálóba. A mérkőzés végéig néhány helyzet adódott mindkét oldalon még, de az utolsó sípszóig az eredmény változatlan maradt.

 

A mérkőzés helyszíne: Dravogradi Sportközpont

A nézők száma: 200

Játékvezetők: Antič Mihael, Habibović Adis, Cerovec Daniel

Szövetségi ellenőr: Koletnik Drago

Dravograd: Kanduč, Barič, Kogelnik, Rožej (Gluhovič 62.), Pečnik, Pešl (Rogina 76.), Vrabič, Verstovšek, Ferk, Ferenčak, Dobaj (Stefanovič 62.); edző: Kus Bojan

Nafta 1903: Raduha, Pirtovšek R., Bizjak, Oštrek (Szökrönyös 89.), Malešević, Novinić (Zagorec 76.), Paku, Živko, Rebernik (Ploj 62.), Pirtovšek T., Vinko; edző: Sluka Marian

Gólszerzők: Vinko (17.), Kogelnik (32.), Bizjak (44., 11-es; 55.)

Sárga lap: Novinić, Ferenčak, Pečnik, Vrabič, Malešević, Szökrönyös

Piros lap: –

 

 

MCSi Design
A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Részletes leírás Rendben