kele
perec1
garas1
64. évfolyam
30. szám
Megjelenés:
2020. 07. 30.
kiscim3020
 

A kupa a tét

cim1920A kormány múlt héten engedélyezte a regisztrált sportolók edzéseit, valamint az egyéni sportágakban, ahol nincs személyes érintkezés, az országos szintű zártkapus versenyeket is. A csapatsportok területén korlátozott feltételek és szigorított óvintézkedések mellett engedélyezettek az edzések.

Szombaton a Nafta Covid-19 teszteléssel indította a felkészülést a másodosztályú bajnokság esetleges folytatására, amelyet azonban a Szlovén Labdarúgószövetség végrehajtóbizottsága hétfőn meghozott határozatával lezárttá nyilvánított.

Az országos csúcsszervezet végrehajtóbizottsága hétfőn levelező ülésen eldöntötte, hogy júniusban várhatóan csak az első osztályú bajnokságot és a módosított kupaversenyt (egy mérkőzés az elődöntőben és a döntő) rendezi meg, de ezeket is csak akkor, ha a járványügyi körülmények ezt lehetővé teszik. A bajnokság versenynaptárát az állami hatóságok által megszabott versenyrendezési szabályok után határozzák meg. A bizottság meghozta azt a döntést is, hogy nem folytatja a másodosztály és a női első osztály versenyét. A másodosztály lezárt bajnokságában nem hirdetnek győztest, de a feljutás a szövetség érvényben lévő határozatai alapján történik. Így az aktuális idény húsz fordulójának lebonyolítása után Koper ismét elsőligás csapat lesz, míg Gorica selejtezőt játszik. A Nafta a negyedik helyen zárta az idényt. Ezek után a Nafta 1903 a kupa elődöntőjére készül.  

 

 

A Nafta 1903 felnőtt csapata a közel kéthónapos szünet után szombaton Covid-19 teszteléssel indította a felkészülést a másodosztályú bajnokság akkor még lehetségesnek látszó folytatására. A tesztelésen a játékosok, az edzők, a szakmai stáb, valamint a csapattal érintkezésben lévő alkalmazottak is részt vettek. Mind a 38 elvégzett teszt eredménye negatív lett, így vasárnap a 28 fős keret Dončić Dejan edző vezényletével szigorú óvintézkedések mellett, két időpontban kisebb, öt-hat fős csoportokban megkezdte a felkészülést a lendvai stadionban.

Amint a klub vezetőségétől megtudtuk és láthattuk is, az edzések a városi stadionban az előírt követelmények és a szigorított óvintézkedések mellett folynak. A játékosok edzésre érkezésekor megmérik a testhőmérsékletüket és minden alkalommal kitöltenek egy kérdőívet az egészségi állapotukról, ami után a pályára mennek. Az öltözőt és a zuhanyzót nem lehet használni, a helyiségeket és az edzéshez használt eszközöket pedig rendszeresen fertőtlenítik. Az edzések korlátozott körülmények között, az előírt távolságtartással folynak, jelenleg az erőnléti edzéseken, az egyéni és labdagyakorlatokon van a hangsúly, hiszen a közvetlen párharcok, érintkezések előreláthatólag még egy hétig nem engedélyezettek.

 

 

MCSi Design