kele
perec1
garas1
64. évfolyam
39. szám
Megjelenés:
2020. 10. 01.
kiscim3920
 

Sportmix - hírek röviden

sport u17Győzelem és vereség

A Nafta U17-es és U19-es csapata az alapozási időszakban a szombathelyi Illés Akadémiát látta vendégül. Míg a fiatalabb korosztály az ellenfél U16-os csapatát 2:1-re (0:1) megverte, az idősebb felállás 5:3-ra (4:0) kikapott.

A serdülők (U17) a kapcai focipályán a második félidőben hátrányból fordítottak. Az egyenlítő gólt 11-esből Madjarič lótte, míg a győztes gólt Glogovec szerezte Recek szép jobb oldali áttörése után. Šooš Ladislav edző a mérkőzésről elmondta, a csapat a felkészülési időszaknak megfelelően teljesített: „Még az alapozás elején tartunk, a játékosok még kissé fáradtak, de amit megbeszéltünk, azt hozták a pályán. Okosan és megfelelő agresszivitással vezették le a támadásokat, és miután egy erős csapat ellen játszottunk, számomra a találkozó egy jó útmutató volt a közelgő bajnokságot illetően is. A csapatban vannak újoncok, akiknek még el kell sajátítaniuk a játéktechnikánkat, és egy kis időt igényel az is, hogy a játékosok megszokják egymást. Amint ez összeáll, a csapat eredményesen indulhat a bajnokságban.”

A lendvai stadionban az ifisták mérték össze tudásukat a szombathelyi kortársakkal. A jó kezdés után mintha begörcsölt volna a hazai csapat, egyéni hibákból húsz perc elteltével háromgólos hátrányba kerültek, a pihenőre pedig négygólos lemaradással mentek. A folytatásban összekapta magát a gárda, határozottabban lépett pályára és belekezdett a hátrány ledolgozásába, de a hátralévő időben Hunor, Sobočan és Plej már csak kozmetikázni tudta az eredményt.

 

 

Az utánpótláscsapatok már túlvannak a következő alapozási meccsükön is, Hajdina ellen mindkettő felállás magabiztos és fölényes győzelmet aratott.

F.h.m./hs

 

18 csapattal indul a Muravidéki Liga

A múlt héten eldőlt, hogy a Muravidéki Liga 2020/21-es idényében 18 csapat indul. A berekesztett bajnokság után egy csapat sem esett ki, négy új csapattal viszont bővült a liga. A harmadosztályú megmérettetést idén Odrijánc, Veržej és Ljutomer sem vállalta, emellett a muraszombati körzeti ligából élt a feljutás lehetőségével Serdica csapata. A kétfordulós bajnokság előreláthatólag augusztus 29-én indul, a lendvai körzeti szövetségből Palina, Tornisa, Hotiza, Cserencsóc, a hosszúfalui Olimpija és Odrijánc vesz részt a küzdelmekben. A versenyvezetést két év után Muraszombat vette át Lendvától.

hs

 

Hodos–Čarda a kupában

A Muraszombati Körzeti Labdarúgószövetségnél kisorsolták a 2020/21-es idényre a kupasorozat első fordulónak párosításait. Hodos első tétmeccse az új edző, Ladinek Nuša vezetése alatt a Čarda csapata ellen lesz augusztus 23-án, Sal pedig a muravidéki liga újoncával, Serdicával csap össze.

hs

 

Kettős lendvai győzelem

A Ljubljanában megrendezett szlovén 3D terepíjászati kupasorozat 4. fordulójában kettős lendvai győzelem született. A vadászreflex felnőtt kategória izgalmas versenyt hozott Horvat Kristijan és Cseh Gyula számára, hiszen szoros küzdelemben kettőjük között dőlt el a győzelem, a többi kihívó jócskán elmaradt tőlük. Ezúttal Horvat Kristijan célzott pontosabban és 402 körrel megnyerte a versenyt, míg Cseh Gyula csupán három körrel maradt le klubtársától. A fővárosban nem állt rajthoz a listavezető Kocman Marjan, ami révén Horvat az utolsó fordulóban egy kis szerencsével még elcsípheti a kupasorozat összesített győzelmét. A veteránok mezőnyében Leben Janko a második helyet szerezte meg.

A kupasorozat negyedik fővárosi fordulóján 126 versenyző állt lőállásba 23 klubból.

hs

 

A Nafta felkészülési meccse: Nafta 1903 – Fužinar Vzajemci 2:0 (1:0)

Mindkét félidőre jutott egy-egy gól a Nafta következő alapozási meccsén, amelyet a városi stadionban a szintén másodosztályú vetélytárs ellen játszott. Az egykori Nafta-játékos, Bukovec Mihael által vezetett ravnei csapat az alapozás záró fázisához közeledve megfelelő felkészültséget mutatott, mindkét edző a bajnokság várható kezdőcsapatával lépett pályára. A találkozó elején kétszer is veszélyeztettek a vendégek, majd a 17. percbe Vinko vezetést szerzett Naftának. A hazaiak előtt akadt még gólhelyzet, de a támadók pontatlanul céloztak, a fordulást követően pedig Vinko és Bizjak is sikertelenül próbálkozott. A 65. percben viszont Bizjak szabadrúgását Novinić fejesgóllal zárta. Ezt követően többnyire a mezőnyben csordogált a játék, kevés helyzettel tarkítva.

F.h.m.

 

Alapozási meccsek

Bistrica – Olimpija 0:12 (0:4)

Az Olimpija a Cankova elleni múlt heti féltucatos gólgáláját most tucatnyi góllal koronázta meg Bistricán. A góllövést már az első félidőben megkezdték a vendégek, és miután a hazaiak a folytatásban teljesen visszaestek, Kepe Kristijan, David és Tihomir, valamint Meselič Marko és Vida Jernej alaposan megtömte a hazai hálót.

Olimpija (U19) – Graničar 0:4 (0:2)

A felnőtt csapattal ellentétben a hosszúfalui fiatalok az első alapozási mérkőzésükön nem tudtak felülkerekedni a tapasztalt benicei felálláson. A Graničar soraiból főleg Jurasović Mihael okozott gondot a védelemnek, aki négyszer sújtott le a csapatra.

Csente – Nafta Öregfiúk 3:1 (1:1)

Az első alapozási mérkőzését játszotta Csente, amely az első félidő döntetlen eredménye után rákapcsolt és Lebar Julijan révén győzelmet aratott. Az öregfiúknak Novak Dean volt a gólszerzője és egy alkalommal a Nafta a saját kapusát is legyőzte. A mérkőzést az is jellemezte, hogy az ellenkező oldalakon apák és fiaik is álltak egymással szemben, amitől még izgalmasabb volt a meccs.

Nedelica – Kapca 2:1 (1:1)

A kapcsai felállás Tompa Drago vezetésével minimális vereséget szenvedett idegenben. Nedelica jobban játszott, támadói néhány ígéretes lehetőséget el is szalasztottak, Kapca viszont bátran állta a sarat. A hazai találatokat Gjerkeš Matej és Zadravec Kristjan, a Kapca gólját Kramar Alan szerezte.

F.h.m.

MCSi Design