kele
perec1
garas1
64. évfolyam
39. szám
Megjelenés:
2020. 10. 01.
kiscim3920
 

Sportmix - hírek röviden

muravidek obloA Muravidék csapata Ölbőn győzedelmeskedett

Augusztus 8-án a Muravidék focicsapata a magyarországi Ölbő településre utazott, ahol a helyi csapattal barátságos mérkőzést játszott. A nagy hőség ellenére a Muravidék felállása eredményes gólszerzői napot fogott ki, hiszen az egyenrangú játék ellenére hatszor is megzörgette a hazai hálót. Az első félidőben Laslo, Šabjan és Car, a folytatásban pedig Meszelics M., kétszer pedig Horváth járt sikerrel.

A találkozón kezdeményeztek a vendéglátók is, akik néhány ígéretes helyzetet alakítottak ki, de Király Ludvik remekül hárított. Többszöri próbálkozás után csupán egyszer tudták őt legyőzni. A barátságos találkozó végül 1:6-os muravidéki vendéggyőzelemmel zárult.
hs

 

Biro Dominik kétszer talált a hálóba

A Nafta-utánpótlás U15-ös csapata augusztus 8-án a budapesti Ferencváros növendékeit látta vendégül a lendvai stadionban.  A kétszer negyven perces játékidőben a hazai csapat bátran küzdött az erősebb vendégek ellen, akik 5:2-es győzelemmel távoztak Lendváról. Mindkét hazai gólt Biro Dominik szerezte.

 

A mérkőzés nagyon korai szakaszában szerzett vezetést a Ferencváros, amikor szabadrúgásból Erdélyi Bence helyezte a labdát a jobb felső sarokba. A hazai csapaton ekkor egy kis nyugtalanság volt érezhető, ami miatt súlyos hibát vétett a hazai kapus. Hajdú Bálint pedig nem tétovázott, kettőre növelte a vendégek előnyét. Ezek után megrázta magát a Nafta, és a saját térfelén folyó játékot már felügyelte annyira, hogy a félidőig érintetlen maradt a háló. Rögvest a folytatásban Biro Dominik lépett meg ügyesen a vendégvédelemtől, és faragott a hátrányból. A Nafta fiatal tehetsége az egyenlítő gólt is megszerezhette volna, de a próbálkozásai mind elkerülték a kaput. Amit a hazaiak nem használtak ki, azzal éltek a ferencvárosiak, a 16-os széléről bombázott a hálóba Kern Ákos. Erre végre sikerült válaszolnia Bironak, aki alacsony lövéssel győzte le a vendégkapust, majd a 60. percben sérülést miatt elhagyni kényszerült a pályát. Az utolsó húsz percben visszaesett a hazaiak játéka, amit Zsombori és Kern Ákos eredményesen kihasznált. A mérkőzés 2:5-ös végeredménnyel zárult.

A Naftának Legen, Gal, Ščančar, Salamon, Balantič, Kepe, Zver, Kulčar, Biro, Lavrenčič, Vlah játszott, majd pályára lépett Svetec, Szigeti, Kocsis, Horvat, Lebar és Kutoš.

A szlovén első liga bajnokságára készülő korosztályos csapat Petkovič Borut edző vezetésével az egyik utolsó találkozóját játszotta az augusztus 16-i bajnoki rajtja előtt, amikor a Fužinar érkezik Lendvára. f.h.m.

 

A Nafta felkészülési meccsei

Nafta 1903 – Mol Fehérvár 2:2 (1:0)

A Nafta még a kupadöntő előtt a MOL Fehérvár (Vidi) ellen játszotta le az utolsó felkészülési mérkőzését a bajnoki rajt előtt.  Mivel a nagy mennyiségű csapadék a lendvai pályát alkalmatlanná tette a játékra, a zártkapus találkozót Bükkön játszották le.

A találkozó első helyzete a Vidié volt a 3. percben, amikor Nyári szabadrúgását Musliu fejelte a kapufa fölé, aztán Novinić került ígéretes helyzetbe, labdájára azonban jól vetődött Kovácsik hálóőr. A szöglet után a labdára jól érkezett Bizjak, aki kilőtte a kapu jobb alsó sarkát, ezzel vezetést szerezve a Naftának. A félidő végéig a vendégeknek Nyári próbálkozott a 16-os széléről, de lövése a kapufa mellett hagyta el a pályát, úgyszintén egyik szabadrúgása is. Térfélcserét követően Evandro került ígéretes helyzetbe, de fejesét a lendvai hálóőr ügyesen hárította, majd a 61. percben egy pontos keresztlabda hozta helyzetbe Negot, aki közelről lőtt kapura, labdája azonban Körmendi lábáról pattant Galoši hálójába. Evandro kihagyott szabadrúgása után a Nafta újra vezetést szerzett. A 16-os belül a folytatásban pályára lépő Drk került helyzetbe, aki szépen lőtte el a labdát Kovácsik kapus mellett. A mérkőzés 85. percében a Vidinek egy szöglet után Evandro talált közelről a kapuba, beállítva a mérkőzés 2:2-es végeredményét.

A Nafta kezdő kerete Galoši, Novinić, Vinko, Paku, Bolla, Bizjak, Pirtovšek R., Živko, Meshavk Ubochioma, Oštrek, Körmendi volt.

f.h.m.   

 

Alapozási meccsek

 

Hodos – Olimpija 6:1 (2:0)

A felkészülési időszak záró fázisában a Hodos nagy vereséget mért a hosszúfalui Olimpijára. Idegenben a muravidéki liga csapata nem talált megoldást a muraszombati körzeti liga csapatának a játékára, főleg Bencik Miran okozott gondot a védelemnek, aki háromszor is a hálóba juttatta a bőrt. A Hodos gólszövögetéséhez Tamaško Denis, Kuronja Matej és Roman Darko is hozzájárult. Az egyedüli vendéggólt Kepe Tihomir szerezte. F.h.m.

Olimpija (U19) – Hídvég 0:4 (0:0)

A hosszúfalui Olimpija ifjúsági csapat csupán az első félidőben tartott lépést a lendvai körzeti labdarúgóliga újonc Hídvég csapatával, majd a folytatásban a játékban visszaesett, ezt pedig Lutar Luka (2), Kociper Niko és Bela Tadej is találatokkal büntette. F.h.m.

Hídvég – Graničar 5:3 (2:0)

A felkészülési időszak végéhez érkeztek a lendvai körzeti csapatok, hiszen a hétvégén a kupamérkőzésekkel már a tétmeccsek lesznek előtérben.  A hídvégi találkozón a látogatók gólban gazdag mérkőzést láthattak. Az első félidőben a hazaiak játszottak jobban, majd a folytatásban a vendégek is feléledtek, Žižek Miha, Krajnc Darko és Bokan Andrej eredményesen kihasználta a gólhelyzetet, míg a támadók számos lehetőséget elszalasztottak. A hazaiaknak Šimonka Vito duplázott, gólt szerzett Lutar Miha és Luka, valamint a beniceiek öngóllal is növelték az ellenfelük előnyét.  F.h.m.

Polana - Zvezda 4:0 (1:0)

A völgyifalui Zvezda utolsó felkészülési meccsét a muravidéki ligában szereplő Polana ellen játszotta. A vereség ellenére a csapatból a teljesítményével kitűnt az újonc Farkaš C. Tim kapus, aki remek hárításaival a második félidőben is borzolta az ellenfél kedélyeit, többek közt egy büntetőrúgás védésével is. Polana a játékidő utolsó perceiben kerekedett igazán Zvezda fölé, és tudta le javára a találkozót. hs

Nedelica – Panonija 4:1 (2:0)

A harmadik alapozási meccsét is elveszítette a gyertyánosi Panonija. Úgy tűnik, az újoncoknak még nem sikerült teljesen beilleszkedniük a csapatba, de a hibák javítására maradt még egy kis idő. Míg Nedelica gólszerzői közé Zadravec Kristijan (2), Sarjaš Blaž és Nežič Jernej iratkozott fel, Panonija szépítő gólját Preradović Uroš szerezte. 

f.h.m.

 

      

MCSi Design