kele
perec1
garas1
65. évfolyam
38. szám
Megjelenés:
2021. 09. 23.
kiscim3821
 

A Balti-tenger is célpont volt

bicikli4820Sporttörténeti sorozatunkat, ezen belül a muravidéki kerékpározás történetét a második világháború utáni történésekkel, sőt inkább a már önállósult Szlovénia keretében elért eredményekkel folytatjuk. Ilyen volt például a Balti-tenger elérése.

A második világháború után számtalan kerékpárosegyesület alakult, illetve folytatta munkáját, és évről évre több muravidéki szintű, a vidéket átutazó versenyt is szerveztek. Köztük a legismertebbek a radgonai vásár kísérőrendezvényeként megszervezett versenyek, az Ajda maraton, illetve a „Tri srca” versenyek voltak. Napjainkban is több egyesület működik a térségben, így például a viszonylag későn megalapított Lendvai Kerékpárosegyesület is már majdnem két évtizede létezik önálló szervezetként – korábban a lendvai sportegyesület szekciójaként működött. A lendvai egyesület legismertebb rendezvénye a három ország Pannon Maratonja, amelyet a szomszédos horvátországi és magyarországi egyesületekkel közösen szerveznek meg minden évben – az idén esedékes 17. verseny a koronavírus miatt elmaradt. A maraton az első években inkább rekreatív jelleget mutatott, majd a szervezők több nehézségű és hosszúságú pályáról is gondoskodtak, így például a leghosszabb, 110 kilométeres pályán az átlagsebesség már eléri a 41 kilométer/órás sebességet, ami korántsem nevezhető már rekreációs szintnek. Ez elmondható az egyesület legújabb kezdeményezéséről is, amelynek lényege az, hogy a kerékpáros 24 órán belül minél több alkalommal elérje a Lendva-hegyen lévő Lármafát. Az idei győztesnek ez 30 alkalommal sikerült, ami 200 kilométeres hegyi szakasznak is minősíthető.

De hogy hasonló kiemelkedő teljesítményről is be tudjunk számolni, mint az előző újságszámban a lendvai kerékpárosok által kétszer is megtett berlini út, meg kell említenünk egy másik egyesületet is. A „Lendava tiča vun” kerékpárosklub négy tagja, Kapun Robert, Žnidarič Janez, Vogrin Danijel és Pleh Matjaž ugyanis 2006 májusában indultak az ötnapos fárasztó kerékpártúrára, amely során összesen 1.170 kilométert tekertek le. A túra első napján a csapat Lendváról indulva Mosonmagyaróvárt érintve Pozsonyig ért el. Másnap az útjuk Bécsen keresztül vezetett Csehország felé, ahol České Budějovice városában tértek pihenőre. A harmadik napon átlépték a cseh–német határt és Drezdában fejezték be az utat. A negyedik nap elérték a német fővárost, Berlint, majd az utolsó nap Rostock városában elérték a Balti-tengert. A srácok naponta átlagosan 220 kilométert haladtak, 29 kilométer/órás átlagsebességgel. Az ötnapos úton 39 órát töltöttek kerékpáron és elmondásuk szerint 30 pizzányi kalóriát égettek el.

 

 

 

MCSi Design