kele
perec1
garas1
65. évfolyam
18. szám
Megjelenés:
2021. 05. 06.
kiscim1821
 

Jezero: korszerűsítés a fedett lőtéren

Jezero48202A járvány miatti szünet alatt korszerűsítették a Dobronaki Jezero Lövészegyesület fedett lőterét. A Jezero a tornisai egyesülettel közösen jelentkezett a LAS- pályázatra, amelyen sikerült pénzügyi forrásokhoz jutni.

Ebből két új elektronikus találatjelző céltáblát tudott vásárolni az egylet a hozzá tartozó számítógépekkel. A költségek 67 százalékát a LAS pályázatából fedezték, míg a többit saját forrsából, illetve Dobronak Község segítségével, közölte Tomaž Benkovič, a Jezero elnöke. Az edzéseken már használják is ezeket az új céltáblákat, de ahhoz, hogy versenyeken is lehessen, összesen hat darab kell. A következőt még idén szeretnék megvásárolni, a többit pedig jövőre. A benti lőtéren emellett műanyag elválasztó fal került a versenyzők közé a vírus miatti biztonsági előírások szerint, közölte Benkovič.

Jezero48201A szlovén sportlövő-szövetség döntése értelmében az szlovén országos első liga új formában zajlana a 2020/21-es idénytől, és az eddigi tornarendszer helyett egymás elleni küzdelmek lennének. A liga 11 fordulóból állna, ebből 6 fordulóban Dobronak lenne a házigazda, a többi ötre pedig idegenben kerülne sor. Ezzel együtt megszűnnek a nevezési díjak költségei, amelyen így pár ezer eurót tud spórolni a dobronaki egyesület is, tette hozzá az elnök. Bővült a Jezero csapata is, hiszen csatlakozott hozzájuk Borsos Fanni húga, Eszter, akit hivatalosan is leigazoltak. Az első országos ligában a tervek szerint 5–6 fordulót Borsos Fanni lőne, a többit pedig Somogyi Péter. Borsos Eszter és Bálint Kálmán pedig valószínűleg a második és a harmadik országos ligában fog majd versenyezni, de egyelőre még bizonytalan, hogy mikor, hiszen sok függ az aktuális járványügyi helyzettől – tette hozzá az elnök.                               

Szabó Rudolf

 

 

MCSi Design