kele
perec1
garas1
65. évfolyam
30. szám
Megjelenés:
2021. 07. 29.
kiscim3021
 

Heves pillanatok a Nafta közgyűlésén

nafta51201December 17-én az online térben tartotta meg éves közgyűlését a Nafta 1903 Labdarúgóklub. Az egybegyűlteket Močnek Mária köszöntötte Végh Gábor elnök nevében, aki nem vett részt az ülésen.

A szavazati jogok ismertetése után Pratnekar Lovro, a közgyűlés elnöke bocsátotta szavazásra a napirendet, amit el is fogadtak. Ezután következett a 2019-es, valamint a 2020-as év eseményeinek a beszámolója, amelyet Pozsgai Franc, a klub igazgatóhelyettese ismertetett. Mint elmondta, 2019 tavaszán a bajnokság 5. helyén zártak, így nem juthattak fel az első osztályba, míg a tavalyi szezon 20 forduló utáni felfüggesztése pillanatában a 4. helyen álltak, ezért ismét maradtak a szlovén másodosztályban, ám a szlovén kupában döntőt játszhattak a Mura ellen. Utána a klub utánpótláscsapatairól is beszélt, ahol nagyjából 160 fiatallal tíz edző dolgozik hétről hétre.

nafta51202Ezt követően Doma Miran aktív tag szólalt fel. Véleménye szerint a klub céljairól nincs értelme beszélni, mivel a közgyűlés nem fogadta el, de nem is tárgyalta a 2019-es évi pénzügyi- és programtervet. Szerinte a Nafta 1903 helyezései az elmúlt években a költségvetéshez mérten csalódás, ennél sokkal többre kéne, hogy képesek legyenek. Kérte azt is, hogy a végrehajtó testület a jövőben juttassa el a pénzügyi- és programtervezetet a taggyűlésnek, ahogy azt az egyesület alapszabályzata is megköveteli. Ezt szavazásra is bocsátották, ám a szavazati joggal bírók leszavazták.

Következett a pénzügyi beszámoló Denša Ivan könyvelő részéről. A Nafta bevétele 2019-ben 1.930.828 euró volt, míg a kiadások 1.713.779 eurót tettek ki. A csapat főszponzora, a Pharos '95 Kft. összesen 230 ezer euróval támogatta a csapatot a tárgyalt évben, míg a magyar kormánytól 1.574.679 euró érkezett a klub kasszájába. A pénzügyi beszámoló elfogadása után a Felügyelőbizottság beszámolója következett, amelyet Bukovec János terjesztett elő. Elmondta, hogy december elején nézték át az egyesület ügyvitelét, amelyet hibátlannak találtak. A gyűlés ezután új felügyelőbizottsági tagot választott Pahor Sašo személyében, majd megszabták a tagdíjakat is, amely nem változik, valamint az edzési díj továbbra is havi 10 eurót tesz ki 15 éves korig. A valamivel több mint kétórás heves közgyűlés azzal ért véget, hogy Levačić Saša alapítótag kellemes ünnepeket kívánt a tagoknak, majd a gyűlés elnöke elbúcsúzott a többiektől.

SoPe

 

 

MCSi Design