Ma megnézzük, hogy egy 1900-ban történt esetet hogyan ír meg három különböző újság (a Balatonvidék, a Magyar Földmívelő és a Magyar Paizs). Mennyire másolják egymás szövegét, vagyis mennyire törekednek arra, hogy a saját szavaikkal adják vissza az eseményeket. És ki tudja? Lehet, hogy az olvasóközönség segítségével sikerül 120 év után megoldanunk az ismeretlen nő kilétének rejtélyét.
Egy cikk erejéig maradjunk még a petánczi forrásnál, amelynek tulaja valóságos háborút vívott a radeini és regedei kutak tulajaival, amiről a Zalamegye 27. számában (megj. 1893. július 2-án) az utóbbiak be is számolnak.
(Zalamegye hetilap, Zala-Egerszeg, 1883. junius 3.)
A vétel után lázas gyorsasággal láttak a rendezés munkájához magának a tulajdonosnak személyes vezetése és felügyelete alatt. Külön, e célra készített eszközökkel kellett áttörni a vastag kavicsrétegeket, hogy a drága kincshez hozzá juthassanak. Roppant nagyságú és különös alakú fúrókkal túrták át a kavicsrétegeket és igy sikerült hetekig tartó, fáradságos és életveszélyes munka után a kisugárzó vizet tölgyfatörzsbe szorítani és gleichenbergi kövekkel kirakni. Az egyik kut már csinos födél alatt áll, védve az idő viszontagságai ellen.
A Zalamegye 16. számában 1882. októberében Uj hazai savanyuvíz forrás címen az alábbi rövidke cikk jelent meg:
Petánczon Vasmegyében Radeín mellett f. évi augusztus hóban egy rendkívüli szénsavdús alkalikus savanyúvizet fedeztek fel, mely Petánczi Széchenyi-víz név alatt ugyancsak augusztus hó végén a forgalomnak át is lett adva. Bernáth József budapesti tanár, a balneologiai egylet elnöke emlitett vizet vegyelemzés alá vevén, azt tapasztalta, hogy a kötött és szabad szénsav összes tartalma 47-76, úgy hogy a petánczi forrás szénsavtartalmát illetve minden más hasonlót jóval felülmúl. A petánczi forrás életrendi tekintetben rendkivüli szomjenyhitőleg és az izlési, úgy emésztési szervekre gyengéden gerjesztőleg hat. — E forrás vize kétségkívül vetélytársa leszen a radeini savanyúviznek, mely városunkban igen nagy kelendőségnek örvend. — A megrendelések a „Petánczi forrás igazgatóságá”-hoz czimzendők, u. p. Regede.
Amint az előző cikkünkben ígértük, következzen most a segélyösszegben és jutalomdíjban részesültek listája (megjelent mint melléklet a Zalamegye 7. számához 1882. augusztus 3-án). A kiosztásra 1882. augusztus 9-én Bellatinczon került sor.
Vidékünkön a 19. század első felében még elterjedt volt a lótenyésztés, ami aztán sajnálatos módon a század közepén hanyatlásnak indult. Hogy az ügyet újra fellendítsék, a kormány figyelemmel kísérte a törekvéseket és külön támogatást fordított e cél megvalósítására. Erről bővebben 1882-ben a Zalamegye hetilap 5. számában írtak (megjelent július 30-án).
Most, hogy a négy fal közé vagyunk kényszerülve, egyre nagyobb érdeklődéssel bújjuk az irodalmat és érdeklődve olvassuk a régi idők történeteit. Ilyenek a vásári jelentések is, hiszen most, hogy oly sok esemény és vásár nem kerül megrendezésre, ez is egy kicsit csillapíthatja hiányérzetünket. No de milyen is volt a lendvai vásár a 19. század végén? Bellosics Bálint hosszú és alapos leírása 1891-ben jelent meg a Vasárnapi ujság 28. számában, amelyből kiragadunk most néhány részletet.
Rovatunk előző részében bemutattuk az új tervezett vasút teljes költségét és támogatóit (ami a Pesti Napló 1893 novemberi számában jelent meg), de hogy alakult az engedélyezése és a tervezése? Mik voltak az előzmények? Erről röviden a Pesti Napló több számából is tudomást szerezhetünk; nézzük hát most sorban.
Hadd foglalkozzunk most néhány cikk erejéig egy kicsit a vasúttal is. A Pesti Napló 1893. novemberi számában megtaláljuk az új tervezett vasút teljes költségét és támogatóit, összegekkel együtt.
Ahogy a múltkori cikkünkben ígértük, folytatjuk az 1862-es évben a Zala-Somogyi Közlönyben megjelent Alsó-Lendva-i beszámolót r.l. tollából (6. szám, 1862. augusztus 15.), melyből kiderül, hogy nem a krumplilopással és az állatok legeltetésével van ám a legnagyobb gond.
Ismét itt a június, sőt hamarosan bekopog a július is, és elkezdődhet az idei termés betakarítása. A végeredményre még várnunk kell, arról viszont, hogy milyen volt a termés 1862-ben, részletes beszámolót kapunk a Zala-Somogyi Közlönyben (6. szám, 1862. augusztus 20).
Folytassuk most Cipott Rudolf pucinci ev. lelkész Freyler Sámuelnek szentelt levelét a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1868. július 19-i számában, amelynek egy részét az előző rovatban közöltük. A második részben szerzőnk dicsérettel illeti a dobronaki plébánost, a belatinciról viszont már nincsen ilyen jó véleménnyel, és ezt bőven ki is fejti.
Rovatunk e havi számában „Cipott Rudolf, pucinci ev. lelkész” 1868. július 6-án keltezett nekrológját olvashatjuk, amit Freyler Sámuelnek szentel, aki halálakor Dobronakon lakott (ott is temették el; a Puczinczi ag. hitv. ev. Gyülekezet Halottak Anyakönyve 128. száma alatt találjuk a bejegyzést). A nekrológ a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1868. július 19-i számában jelent meg, de mivel igen hosszúra sikeredett, most csak egy részét tudjuk közölni, a kimaradt részeket pedig a következő számokban.
A Szent István Társulat 1848-ban Budapesten alapított katolikus könyvkiadó társulat. A társulat 1860. november 14-én megtartotta XI. nagygyűlését, ahol szó esett egy saját ház szükségességéről is, de mivel a tőkéjük erre nem volt elegendő, megvitatták, hogy miként lehetne ezt gyarapítani és miként kéne ösztönözni az embereket, hogy csekély összeggel hozzájáruljanak a célhoz. A tervük sikerrel járt és az adakozások nem maradtak el; valamennyi megyéből érkeztek kisebb-nagyobb összegek, amiről rendszeresen be is számoltak.
Báró Sina Simon 1858. augusztus 14-én keltezett levelében 80.000 pengő forintot ajánlott föl, hogy az akadémia mihamarabb saját házra tehessen szert, hiszen addig nem volt saját otthona. Az alapító levelét aztán az ünnepélyes közülésen, 1858. december 20-án olvasták fel.
1. oldal / 2
