kele
perec1
garas1
65. évfolyam
19. szám
Megjelenés:
2021. 05. 13.
kiscim1921
 

Az állomások Gyanafalva, Tótlak-Liba, Dobra…

tortukor4320 01Rovatunk előző részében bemutattuk az új tervezett vasút teljes költségét és támogatóit (ami a Pesti Napló 1893 novemberi számában jelent meg), de hogy alakult az engedélyezése és a tervezése? Mik voltak az előzmények? Erről röviden a Pesti Napló több számából is tudomást szerezhetünk; nézzük hát most sorban.


január 7., 11. szám.

A muraszombat-gyanafalvi helyi érdekü vasút engedélyezési tárgyalását januárban tartják meg. Erre való tekintettel - irja tudósítónk - a kereskedelmi miniszter a Muraszombatból Őri-Szent-Péteren át Csákányig vezető helyi érdekü vasútra az előmunkálati engedélyt gr. Batthyány Zsigmond, csendlaki birtokosnak ezúttal megtagadta.

 

tortukor4320 02


február 11., 43. szám.

Uj vasut. Vasmegye közönsége a muraszombat-gyanafalvi vasut épitésére 100,000 forintot szavazott meg. E határozatot a belügyminiszter helybenhagyta.

Ugyanitt említésre kerül a Regedétől Alsó-Lendvára vezető vasútvonal is, de ezzel majd a későbbiekben foglalkozunk.

Vasuti engedély. Reiter János regedei polgármester és Hajós Mihály alsó-lendvai ügyvéd engedélyt kaptak egy Regedétől Bellatincon keresztül Alsó-Lendvára vezető rendes vágányu vasút előmunkálataira.

 

tortukor4320 03


julius 14., 197. szám

A muraszombat-gyanafalvi vasut engedélyezési okmányának föltételei szerint gróf Batthyány Tivadar és Károlyi Antal engedélyesek 45.4 kilométer hosszu vonalat 3 év alatt tartoznak kiépittetni. Az engedélyezett összes tőke 1.830,000 forint, melyből 110,000 forint forgalmi eszközök beszerzésére fordítandó, 25,000 forint pedig tartaléktőkére megy. Az állomások Gyanafalva, Tótlak- Liba, Dobra, Vizlendva, Perestó, Viz-Hidegkut, Széchényfalva és Muraszombat. Az engedélyesek négy évre előjogot nyertek a muraszombat-alsó-lendvai és hidegkut-regedei csatlakozások kiépítésére.

 

 

MCSi Design