A Föld évente egy adott síkban, az Ekliptika síkjában járja körbe a Napot – ebből következik, hogy a Nap az éggömbön látszólag egy kör (az úgynevezett Főkör) mentén mozog (mint ahogy az egyes bolygók is).
A Föld évente egy adott síkban, az Ekliptika síkjában járja körbe a Napot – ebből következik, hogy a Nap az éggömbön látszólag egy kör (az úgynevezett Főkör) mentén mozog (mint ahogy az egyes bolygók is).
Mielőtt folytatnánk a csillagképekkel való ismerkedést, el kell mondani, hogy a csillagok csak látszólag vannak „egymás mellett” az égbolton, egy csillagkép csillagai valójában különböző távolságra vannak tőlünk. Égboltunk nem egy adott sugarú gömb, amire a csillagok „fel vannak aggatva”, hanem kiterjedése minden irányban gyakorlatilag végtelen.
A nem cirkumpoláris csillagképek, épp úgy, mint a Nap, nincsenek állandóan a látóhatárunk (horizontunk) felett. Ezek tehát csak az éjszaka egy bizonyos részében figyelhetők meg. Az is nyilvánvaló, hogy az év bizonyos szakaiban egyáltalán nem láthatók. A Föld kering a Nap körül, s így a tőlünk megfigyelhető csillagképek is változnak az év folyamán. A Föld keringése miatt a csillagképek napról napra nyugat felé tolódnak el az égbolton.
A csillagképekkel való ismerkedést kezdjük az éjszakai tájékozódással. Derült éjszaka, ha nyílt horizontú helyen állunk, mindig megkereshetjük a Göncölszekeret. Ha a szekeret kirajzoló hét fényes csillag közül a saroglyát alkotó két égitesten, vagyis csillagon, a Merakon és a Dubhén át félegyenest húzunk, akkor ezen ötször felmérve e két objektum távolságát az utóbbitól kiindulva, egy elég feltűnő csillaghoz jutunk. Ez a Polaris vagy a Sarkcsillag.